2015. július 13., hétfő

Anguish Sublime - Thornwinged ’EP 2015

A délvidéki (Novi Sad – Szerbia) atmoszferikus death/black/doom metalban utazó Anguish Sublime zenekar tizenhét éves zenei múltra tekinthet vissza. A zenekart 1988 októberében Alleksandar Crnobrnja gitáros/zeneszerző és Takács Árpád énekes/szövegíró alapította. Duójukhoz az évek során számtalan zenész csatlakozott, aminek eredményeképp 2004-ben megjelent első 7 számos demójukat Among the Raven Skies címmel. Ezután következett a zenekar legaktívabb időszaka, ami 2007 végéig tartott. Ebben az időszakban olyan neves underground fesztiválokon vettek részt, mint az Exit fesztivál, vagy a Zajecar gitárverseny. Azonban 2008 elején több akkori tag kilépett a csapatból és rövid időre magnak csak a két alapító tag maradt. Hozzájuk még az évben csatlakozott Ispán András basszusgitáros, aki mellesleg a Nevergreen-es Matlári Miklós AMOK projektjében is zenélt. A csapat ezután igaz csak félgőzzel trió formátumban dolgozott tovább. Az ebből a korszakból származó dalaikat egy 5 számos kislemezen jelentették meg, amely Unveiling the Origin címmel látott napvilágot 2014-ben. Azóta egy év sem telt el és már itt is vannak legújabb Thornwinged névre hallgató anyagukkal. A közel 20 perc hosszúságú EP-n egy instrumentális intro és 3 atmoszferikus hangulatú dal kapott helyet.


Az nyitányként szolgáló keleties hangulatú Black Moon Daidem sejtelmes lázálmokat sugalló bevezetője után elementális erővel törnek ránk a Thornwinged középtempós black/doom metálos dallamos riffeléseinek hullámai, amikből epikusan emelkednek ki a Bathory-ra emlékeztető himnikus többszólamú férfi énekek. Az dal végére előkerülő gyászos, de fimon billentyűs futamok csak még epikusabbá teszik ezt az amúgy sem vidám hangulatú dalt. A kissé avant-garde beütésű Rainfall Epiphany lassú és elszállós technikás gitárszólói csak még jobban felerősítik ez előbb érzett himnikus hangulatot. A dal középrészén érkező galoppozó harcias tempóktól és a lábdobok harcias robajától egy öldöklő véres csata közepén érezhetjük magunkat. Az EP utolsó dalául szolgáló Heart of the Void neo-klasszikus vonósokkal terhelt témájából kisarjadó ’80-as évek heavy metalos villám gitárjai veszett tempóban vágtáznak a Mortiis-t idéző középkori várbörtönök fagyos hangulatába. Amitől a sivárság ver gyökeret lelked poros, s nyomasztóan sötét kamráiban. 


A Thornwinged epikus dallamokra épülő atmoszferikus zenei világán hallani, hogy nem csak egy sebtében összelökött ˝csináljunk már valamit˝ anyag. Az EP minden egyes dalában érezhető a jól megszerkesztett, ötletesen gazdag hangszerelés. A remek és élvezetes énektémák a károgóan mély dallamoktól a hősies szólamokig. Egy percnyi unalom nincs benne. Csak hallgatni lehet újra, és újra. 



Anguish Sublime - Thornwinged 'EP 2015

1. Black Moon Diadem
2. Thornwinged
3. Rainfall Epiphany
4. Heart Of The Void




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése