2013. május 5., vasárnap

Bearfood - Medve-jaj, avagy lépes méz helyett stoner rock!

A Bearfood zenekarról bevezetőnek annyit mondanék el, ami weboldaluk biográfiájában is olvasható: „A Bearfood a 90-es évek végén alakult Kelet-Magyarországon. Zenei világa elsősorban a korai Black Sabbath által meghatározott stílusból merít, de jelentős hatással vannak a mai stoner/southern/sludge/doom metal zenék is. Az évek során jó néhány tagcsere történt a Bearfoodban, de a tagok elszántsága és zene iránti szeretete töretlen. Eddigi munkásságát öt hangzóanyag…”
 
Annyit még mindenképp el kell mondanom, hogy a Bearfood zenekarral először (és akkor utoljára) 2002-2003 környékén kerültem kapcsolatba, egy másik zenei dologgal ténykedő ˝stereo morphium˝ munkám miatt. Hogy azóta,  mi is történt velük? Kezdjük is itt! Erről, és még egyebekről kérdeztem Medve Tamás gitárost!

Szóval 2003! Azóta mik is történtek a Bearfood háza táján? Ha jól emlékszem, akkor már meg volt a második albumotok a Töredék (2001)! Eltelt 12 év! Sőt, voltatok 15 évesek is… Mi történt veletek? 

- Akkor induljunk egy kis Bearfood történelemmel a hitelesség kedvéért.
A 2001-2004 közötti időszak volt eddig a legintenzívebb korszak a zenekar életében, 2003-ban elkészült az „Egy másik álom..” című anyagunk, valamint koncertek terén is viszonylag sokat mozogtunk. Talán ezen aktivitás okán is 2004 nyarán dobos cserére kényszerültünk. Az új dobosunk Bocz Peti lett. A vele eltöltött két év eredménye a 2006-ban rögzített, és 2008-ban megjelent „New electrical R'n'R popes or old Hungarian farmers” című angol nyelvű anyagunk. Peti 2006-ban kilépett a Bearfoodból, így a 2006 és 2008 vége közötti időszakban gyakorlatilag pihenőn volt a zenekar, ezt a bő 2 éves időt doboskeresési-bohózatként emlegetjük, mivel jó néhány dobossal egyeztettünk, jammeltünk, egy rövid ideig Vadász Gyuri volt a dobosunk. Aztán végül előkerült Gacsó Imre, aki 2008 végén szállt be a zenekarba, és onnan számolhatjuk a Bearfood újjáéledését. Alig kezdett el újra felpörögni a dolog, amikor 2009-ben Kindla Zsolt, aki 10 évig volt basszusgitáros a csapatban, elfáradt a Kárpát-medencében uralkodó éghajlati viszonyok miatt és Angliába helyezte át állandó lakcímét. Helyette Hajdú „Liszti” Zsolt lett a basszusgitáros. Ez időben próbahelyi gondok is nehezítették életünket, erre 2011 őszén sikerült megoldást találni, kialakítottuk saját próbatermünket a „Rabbit Cage”-ben, leánykori nevén a nyúlólban. 2012 tavaszán újabb tagcsere a zenekarban a basszusgitárosunkat ekkortól Horváth Kittinek hívják, és az első női tag a medvék között, de a zene iránti fanatizmusának köszönhetően hamar megtalálta a helyét a csapatban. 2012 nyarán nagyszabású szülinapi bulival ünnepeltük meg a zenekar múltját, jelenét és jövőjét. Aztán itt van 2013, és a nyáron megjelenik az új Bearfood lemez „Shopping a mennyben” címmel.


Keresgéltem, hogy s mint indult a banda? De igen szűkszavú adatokba botlottam csak. Mesélnél a kezdetekről? Hisz nyugodtan lehet mondani, hogy a Magyarországon lévő három medve banda (Bearfood, Barbears,Grizzly)közül elsőnek ti kezdtétek el ezt a medveséget!

- A Bearfood valamikor 1997-ben szabadult a világra, a pontos dátumra mi sem emlékszünk. Az biztos, hogy 1998 tavaszán már Bearfood néven koncerteztünk (erről írásos dokumentum van). Alapító tagok: Balázs Bertalan-gitár, Medve Tamás-gitár, Tamás Nándor-ének, Balázs Zsolt-basszus, Török Zsolt-dob. Balázs Zsolt viszonylag hamar kiszállt a bandából, 2000-ben az első demót már Kindla Zsoltival vettük fel, aki 1999-ben lett tagja a zenekarnak. 2001-ben kilépett Török Zsolt, utána 2001 és 2004 között Elek Szabi dobolt a Bearfoodban.

A zenétek alapvetően egy doom, Black Sabbath vonalat visz! Ez már az elején el volt döntve, vagy a tagok hatásai hozták ezt össze?

- Mindenképpen a tagok hatásai hozták össze, mivel az alapító tagokkal kábé óvodás korunk óta ismerjük egymást, nagyjából ugyanazokon a zenéken szocializálódtunk, így nem volt túl nehéz közös nevezőt találni. A zenekar alakulásának környékéről három dátumot emelnék ki, ami biztosan hatással volt a Bearfood zenei világára, 1994 végén megjelenik a Corrosion Of Conformity - Deliverance című albuma, 1995-ben jelent meg a Down - NOLA-ja, illetve 1996-ban jön ki a Mood - Vol.1 albuma. Miután ezen zenék rabjává váltunk, innen ástunk vissza egészen a Black Sabbath-ig.

Négy albumotok, amiből az egyik egy születésnapi válogatás, és egy demótok jelent meg eddig! Ezeken túlnyomó részben magyarul énekeltek! Mennyire fontos ez nektek? 

- A dalszövegeket az énekesünk írja, erre a kérdésre Ő sokkal kompetensebb válaszolni, az viszont biztos hogy sokkal nehezebb magyar szövegekkel megfelelő és hiteles, elfogadható énekdallamot alkotni erre a típusú zenére mint angolul, a rockzene nyelve nyilvánvalóan az angol ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy jammeléskor/dalíráskor mindig az angol szöveg az improvizáció alapja. Viszont gondolatokat közvetíteni legszívesebben az anyanyelvén szeret az ember. De ha kell akár törökül is megy.

És zenében, hogyan gondolkodtok? 

- Zenében nem gondolkodunk, ösztön-zenét játszunk. Imi belépésével jelentősen megváltoztak a dalszerzési szokások a zenekarban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy-egy alap riffből kiindulva, jammeléssel születnek a nóták. Ha egy szám nem készül el a próba végére akkor általában a kukában végzi. Amikor utólag kezdünk el agyalni valamelyik nótán akkor abból mindig csak a bonyodalom van.

Készül az új anyagotok! Mire számíthatunk ezzel kapcsolatban?

- Június elején kezdjük a felvételeket, remélhetőleg július közepére kész lesz az anyag, (tudom, hogy a Bearfood rajongóknak ezt már két éve ígérgetjük, de most biztosan így lesz. Vagy nem. ) Nyolc dal lesz rajta, magyar szövegekkel, Néhány dalcím: Shopping a mennyben, Kezdet és Vég, Ölni jöttem, Felizzik és Pörög. Zeneileg talán egy kicsit pörgősebb, rockosabb lesz, de azért a lassabb tempókat sem felejtjük el, az előző New Electrical R'n'R Popes or Old Hungarian Farmers anyaghoz képest kevésbé csapongunk a stílusok között, inkább a korábbi Bearfood cuccok környékén mozog. De majd a végeredményt látva kiderül mi is lett belőle.
  
2012-be voltatok 15 évesek! Ezt a jubileumot egy fergeteges bulival ünnepeltétek!

- Igen, már a 10 éves évfordulót is szerettük volna hasonlóképpen megünnepelni, de 2007-ben éppen várólistán volt a zenekar. Viszont tavaly tényleg egy hatalmas bulit sikerült összerittyenteni az egyik görbeházi kocsma udvarán, ahol volt születésnapi torta, vaddisznópörkölt, sör-bor-pálinka, minden ami szem-szájnak ingere, a három vendégzenekar megtisztelt bennünket azzal, hogy feldolgozott egy-egy Bearfood számot, valamint a Bearfood egy több mint két órás koncertet adott régi tagok és vendégénekesek közreműködésével, felidézve a zenekar minden korszakából, illetve a Bearfood előtti időkből is jó néhány régi nótát. Remek hangulatú este volt, a youtube-on kaphattok egy kis ízelítőt a buliból.


Koncertek! Mennyire szerettek koncertezni? Mi már beszélgettünk egy lehetséges 3 medve koncertről.

- Szeretünk koncertezni, hiszen ez a sava-borsa az egész rákkenróll-biznisznek. Amikor csak tehetjük játszunk, még úgy is, hogy underground zenekarként mi is belefutunk olyan bulikba, amire szót sem érdemes vesztegetni, de mégis csinálni kell! Decemberben eldöntöttük, hogy lehetőleg tavasszal nem koncertezünk, hogy tudjunk haladni a lemezzel, de még így is, csak becsúszott minden hónapban egy koncert.

Mint beszéltük, nem lehet megülni, és nem lehet abba hagyni! Ezzel így vagytok ti is! Mik a tervek… a 20 éves jubileumig?

- Ameddig találunk benne örömöt, addig nem lehet abbahagyni. Amikor elkezdtünk együtt zenélni nem akartunk világsztárok lenni, nem akartunk megélhetési zenészek lenni (zeneipari szakmunkások), csak zenélni akartunk és jól érezni magunkat együtt, ez a mai napig így van. A 20 éves jubileumra egy Bearfood-könyv kiadását tervezzük „Húsz év a medvék között” címmel.

Tamás, köszönöm!


Tagok: Balázs Bertalan – gitár, Gacsó Imre – dob, Horváth Kitti – basszus, Medve Tamás – gitár, Tamás Nándor – ének





http://bearfood.hu/
http://bearfood.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/bearfoodmusic


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése