2013. május 20., hétfő

Chief Rebel Angel - The Black Horn (2012)

Fogadjátok nagy gyűlölettel a Chief Rebel Angel – The Black Horn című második nagy lemezét!  Amin 18 percben zsigerből nyomják arcunkba a rajta felsorakoztatott 10 dal buldózerrel megrakott húzós riffeit, arcba köpködős fogós énekeit. Úgy nyomják ezt a tökös Death ’n Roll, hogy még maga Lemmy mester is összetojná magát a hallgatása közben, és rögtön megpörgetne magán két ázsiai tini lányt is. Már nyitásként a Flat Out gyalulja végig az arcunkat, és ez a lendület csak fokozódik olyan dalokban mint a Get It, D, Half Empty, vagy a Ashes & Wine zakatoló, mocskos ritmusaiban, egészen a Legohead végső zárásáig . Lendületes, igazi pörgős, fogós, zúzós death ’n roll ez a javából. 



A zenekar egyébként 2004 elején alakult szabadidős baráti projekt zenekarként azzal a céllal, hogy mindazt a szennyet, mocskot, szemetet, amit saját zenekaruk keretében nem adhatnak ki magukból, itt ránk zúdítsák, szerencsétlen hétköznapi hallgatókra. Amit sikeresen véghez is vittek eme remek merényletükben ellenünk. A zenekar gerincét Felföldi Péter basszista-énekes (ex-Stereochrist) és Kiss Barnabás gitáros (ex-Polly Is Dead), és Pándi Balázs dobos alkotják. 2007-2008 táján vette fel Death Rock City című debütáló anyagát. Melyen súlyos death, punk-rock, stoner elemekkel tarkított zenei kavalkádjukat a második albumukon még jobban előtérbe helyezték. Koncertezni, nem igazán koncerteznek, mivel (ha jól tudom) Felföldi Péter jelenleg Norvégiában él, így be kell érnünk az album hallgatásával.


Tagok: Felföldi Péter - basszusgitár, ének, Kiss Barnabás - gitár, vokál, Pándi Balázs - dob



https://hu-hu.facebook.com/chiefrebelangelbudapest
http://chiefrebelangel.bandcamp.com/
http://www.reverbnation.com/chiefrebelangelbp/album/8105-the-black-horn


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése