2013. május 4., szombat

Go4it - stoner a pattintott kőkorszakból

A Go4it  egy igazi alföldi betyár banda. Bár saját elmondásuk szerint inkább a kőkorszakból valóak. Hogy miért is mondják ezt? Íme rövid kis történetük a saját szavaikkal: " A Go4it zenekar gyökerei valahol a pattintott kőkorszak környékén keresendők, amikor is három túrkevei fiatalember, Nagy Sándor (dob), Takács "Kócos" Roland (basszus) és Tóth "Lanyó" László (gitár) először zenélgetni próbáltak.


Az évek teltek-múltak, a srácok megtanulták kezelni a hangszereiket, majd 2006 nyarán elhatározták, hogy ideje vokális fronton egy kis fejlődésnek, konkrétan kellene egy énekes, meg esetleg még egy gitáros, és a klasszikus apróhirdetős módszerhez folyamodtak, aminek az eredménye Borza János érkezése lett, aki azóta is igyekszik mindkét poszton helytállni. Nem sokkal ezután Lanyó távozott, így a csapat hosszú ideig trió formában működött. A csapat 2007 tavaszán túlesett első koncertjein. 2007 végén gitárfronton történt erősödés: Koós "Joci" József érkezett, aki fiatal kora ellenére igen technikás dolgokat vitt bele a zenébe, emellett feszesebbé, harapósabbá tette a csapat megszólalását. Felléptek többször Túrkevén, emellett Balmazújvároson és Törökszentmiklóson is tiszteletüket tették. 2008 tavaszán Kócos sajnos kilépett, ezután szűk egy év szünet következett, a tagság ezalatt máshol élte ki a zenészhajlamokat. 2009-ben aztán érkezett Vincze Robi az After Rainből kisegíteni, újraindítva a csapatot, majd nyáron érkezett Szemes Attila állandó vastaghúrosnak, s ezzel remélhetőleg ismét teljes és kreatív felállás alakul ki." 


2010-ben kiadtak egy bemutatkozó 'EP-t. Zenéjük igen szélesen mozog a stoner, ős Black Sabbath féle doom, és kicsit át pályázik grunge vonalán. (Kyuss, Black Sabbath, Queens Of The Stone Age, Tool)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése