A Southern Thunder zenekar 2012 nyarán alakult egy motoros
baráti társaságból. Zenéjükben a southern rock, a country és a blues ötvöződik.
Annak ellenére, hogy egy friss bandáról
van szó, már a kezdetektől fogva tudták, hogy mit akarnak. Hisz a tagok hasonló zenei ízléssel, zenei világgal, érdeklődéssel rendelkeztek.
Nem is csoda, hogy tavaly novemberében
elő is álltak egy 5 számos bemutatkozó anyaggal ˝Dél felé˝ címmel, amit röpke
két hét leforgása alatt vettek fel. És ha jól értesültem idén júliusban, egy 10
számos nagylemezzel is kijönnek. A zenekar tagjairól még csak annyit, hogy
mindegyik régi motoros. Jócskán vannak mögöttük zenei évek.
A ˝Dél felé˝ négy saját és egy feldolgozás nótát tartalmaz. Nyitó
számuk a ˝Csak a rock & roll˝ egy tempós, lüktető rákendról boogie dal.
Igazi blues kocsma fellingje van, ami szerintem az ilyen jellegű szórakozó
helyek és motoros klubok nagy kedvence lesz! Van benne lendület, dög, füst, sör,
és ami kell, a rock & roll. Ezt követi a klasszikus country hangvételű
˝Drága otthon˝ című poros western szerzemény, egy remek southern rock szólóval megízesítve.
A dal témája pedig a biztonságos otthon, ami után mindig vágyunk, sóvárgunk. A ˝Könnyen jött pénz˝ a nagy igazságról arról
szól. Ahogy az az életben is van „Könnyen jön a pénz, Könnyen megy a pénz”. Könnyű
pénz, amire tapadnak a Nők és a barátnak mondott emberek. Zene egy füstös,
lendületes southern rock ’n roll téma. Egy újabb country csemege az utazók
dala, az akusztikus hangvételű ˝Dél felé˝ Ez a dal totálisan a motorosak kedvence
lesz. Elhagyni a várost, csak menni az úton egy motorral. Ez a szabadság! Régebben
hazánkban az úgy nevezett dirty rock zenekaroktól lehetett ilyen jellegű
számokat hallani. Az albumot pedig már az említett feldolgozás zárja, ami nem
más, mint az AC/DC ˝There's Gonna Be Some Rockin˝ dala. Ez valami szuper! Tökös,
lendületes, az eredetinél gyorsan, a Southern Thunder arcára formált fasza kis
dög rock ’n roll-ban előadva.
Nem tagadom rég hallgattam ilyen jellegű zenét, főleg Magyar
zenekartól rég. De a Southern Thunder bemutatkozása nekem nagyon
bejött. Visszarepített a dirty rock korszakába, a ShotGun nevű motoros kocsmába és közben meg
is ittam két sört.
Tagok: Hortobágyi ’Horty’ Gábor – ének, Soltész Tamás
- basszusgitár, vokál, Lendvai János – dob, Tamaskó Gábor - gitár, ének
A Steam Engine-t 2007-ben hozta össze három Nyírmadai fiatal,
Rebák Tibor, Szirota Márió és Bigai Csaba. A kezdeti csapongások után 2008-ban
felvették az akkor még nagyadagban thrash metál témákkal telepakolt ˝Instrumental
Goddamn Cigar Metal˝ című demójukat, amivel elsősorban az volt a céljuk, hogy megfelelő
énekest találjanak. Három év után azonban megunták a várakozást, keresgélést, és
mivel tele voltak új ötletekkel, valamint új és izgalmasabb számokkal 2010-ben
megtartották első koncertjüket. Még ez év nyarán felvették a ˝Nervous Calm in
the Morning Light˝ című kislemezüket, a R33stúdiójában. Ez az anyag már jóval
változatosabb az előző demóhoz képest, egy erősebb, összetettebb, de egyben
kaotikusabb irányt is mutat, ami a kialakuló Steam Engine irány is egyben: experimental,
post instrumental metal, tele súlyos riffekkel. A zenekar kísérletező kedvét
bizonyítja, hogy három számában az Óperentzia billentyűse, Domokos Tibor is
vendégeskedik.
Ezután mondhatni elindult a szekér. Felléptek vidéki késdobálókban,
kultúrházakban, zombi felvonuláson és a nyíregyházi Járókelő fesztiválon is,
majd 2011-ben két Bagolyköpet fesztiválra is meghívást kaptak. Ezeknek a
bulikon kialakult kapcsolatoknak köszönhető, hogy Budapesten együtt játszhattak
az izraeli TV Buddhas-szal, Szolnokon pedig a cseh Sabot és olasz Pulseve
zenekarokkal, amik egytől egyik nagyon galád estékre sikerültek.
2012 elején megjelentették ˝Fearmament˝ című, háromszámos ’’EP-jüket. Amin már
egy teljesen kiforrott, egyedi hangzást mutatnak be. A számok nagyon sokrétegű és dallamú zenei világot mutatnak be, kezdve az zajos thrash-től a sivatagos
stoneren át, egészen a fúziós jazz-ig. Mint példa erre a The Grub és a Smellville
daluk melyben olyan gyors döngölő csapások vannak, hogy leszakad az állunk. Az
Alaska hangjaiban pedig sejtelmes jazz lüktetések kíséretében megyünk északra,
egészen a markáns, hidegen riffelős közegbe. Az ’EP rövidsége ellenére 3 tökös,
érdekes zenét tartalmaz. Aminek remélem hamarosan lesz folytatása!
Tagok: Rebák Tibor – gitár, Bigai Csaba – basszus, Szirota
Márió - dob
A Stoneblade-ék 2012 nyara óta csiszolgatják, készítgetik az
új anyagukat, és most itt van ez a 11 gyöngyszemes album. Nincs kecmec, tökösen
oda teszi nekünk a füstös, kőbunkós, sörszagú southern metált. Olyan tömény és
erőteljes hangzása van ennek az új albumnak, mint egy 1000 megatonnás
ősrobbanásnak. Nem tudom, hol és milyen stúdióban dolgoztak a fiúk. De az
biztos, bika a hangzás!
Már a nyitó ˝Runaway Man˝ iszonyatos erővel vágja oda nekünk
riffeit. Zakatol, dübörög, mint egy
rozsdás úthenger. A gitár olyat nyom, hogy az mindent tarol maga előtt. És
közepén az a recsegő, fűrészgép szóló nagyon leveri nálam a magas lécet. ˝Day
by Day (Dies Within)˝, ez a dal már rajta volt az előző Metamorphosis ’Ep-n,
ott is hatalmasat szólt! De itt, mint egy ágyú. Egy kis plusz döggel
felbikázva, veszett jó. Szőrös, tökös, mint a vaddisznó töke. Az ének üvölt, a
gitár fűrészgépként szaggat, a szóló pedig megint csak valami frenetikus délies blues-rock
füstölés. A ˝Family Affair˝-t is ismerhetjük már a klipről, és most is csak azt
mondom 100% BLS felling nóta. Hogy milyen részeg hangja van ennek a gyereknek,
és az a recsegő, mocskos gitár teljesen bepörget… sört kell nyitni! Harci dob,
és basszus kombinációval indít a ˝Where˝ amire úgy kúszik fel a füstös southern
riff mint kígyó a kiszáradt fára. Refrén alatt van egy kellemes pengetős,
megnyújtott téma, amit később nagyon jól váltanak vissza a lüktetésbe. Igazi progresszív, thrash-es letompított koszos monoton
ének/beszédhanggal jön az ˝I Had Enough˝ ami át megy egy rock star fellinges
kocsmai közös éneklős refrénbe. Az egész dal témája, lüktetése ilyen monoton,
bekeverve egy jó kis mocskos blues témával a végére. ˝Cloudless Sky˝-ba a gitár
villámként kezd száguldani az égen, de egy kis balladás színes elszállós
dallamba szelídül vissza. Balázs fájdalmasan, szomorkás éneke megteszi a hatását,
és egy szuper southern metál balladát formál ki a dalból. A misztikus kezdésű
˝Am I Misery˝egy igazi időzített bomba. Robban, és veszélyes. Van benne egy
nagyon erős szaggatós groove rész, ami re megint csak ez a dög fűrészgép szóló
jön. És valahogy ezt a szaggató groove vonalat követi a ˝Indside Of Me Inward
God˝ riffei is. A ˝The Soul Behind The Face (Stone Skin)˝ témája is szerepelt
már az előző ’Ep-n. Ez is egy felbikázott, szuper szaggatós dal lett, és
azokkal a spanyol karaván akusztikus részekkel nagyon jól el van találva. A
csatakiáltás jellegű refrénkántálás is ott van, és az a füstölgő szóló, mint a
Joker a pókerben, mindent visz. A dal
befejezése kellemes akusztikus, mint egy elszálló ízes szivarfüst. És ez után a
finomság után egy tehervonat erejével kapjuk arcunkba, hogy ˝Fuck You˝. És meg is
b.sszuk, úgy pörög, recseg a több tonnás riff özön. Az arcunkba meg csak üvölti:
Fuck You. Zárásnak kapunk egy lassabb doom-os, southern pergetésű ˝Two
Angels˝-t, indián imamormolással, amiből dühös vulkánként tör ki Balázs refrén
üvöltése. Nagyon mély és súlyos, sötét blues hangok tarkítják, és teszik
komorrá a dal hangulatát, mai lehet nem is két angyalhoz, ha nem egy sötét
Istenhez szólnak.
Ismerve a Stoneblade előző két anyagát. Nyugodttan mondhatom,
hogy olyan lett, amire vártam. Sőt, erősebb! Egy dögösebb, extrákkal telibb,
füstös southern hangzású nagyon oda rakós, tökös album. És az a fűrészgép gitárszólók,
amik leszakítják a fejedet és úgy szólnak, hogy még a hideg is ki ráz… olyan
jók! Az biztos, hogy az ez évi Top 10-emből, az első Top 3-ban szerepel!
Füstölgő, lefűrészelt csövű lehangolt gitárok, dallamos
ének, középtempós riffelések, széles terpesz, sör és némi tömény szesz. Ennyi az
esszenciális összetevője a Buvo von Kobra életérzésnek, amit kiegészítenek látványos vizuális effektekkel,
fim-montázsokkal. Teszik ezt elmondásuk szerint: "A filmtörténet kedvenc „ZS” kategóriás
filmjeiből, mint például, Ed Wood - Bride of The Monster, vagy a Plan9 From
Outer Space, és hasonló remekekből." De feltűnnek dögös csajok nagy
fegyverekkel, vibráló fekete-fehér sci-fi, és vérgőzös zombi horror képsorok
is. Így egy Buso von Kobra koncerten teljes audiovizuális élményben lehet
részünk.
A zenekar 2008-ba szállt be a hazai stoner zene ringjébe, és azóta is nagy
fiffelős ökölcsapásokkal mérik ránk a Kyuss, Clutch, C.O.C. Down alapú pofonjaikat.
2010-ben megmutatkoztak egy 4 számos hangzásilag koszos és mocskos,de annál tökösebb kislemezzel, amelynek lendületes dalai (Waiting For Tomorrow, a Good Fuck Bad Luck, P.S., Alcosonic) már első hallásra a ring sarkába szorítottak minket… nem kíméltek,
csak nyomták a pofánkba. 2013 januárjában pedig ismételten a földre vittek minek egy
újabb 5 dalos EP-vel. Amelynek már maga a borító is fantasztikusan
néz ki. Akár egy igazi Sergio Leonés western, maffia, stricis moziplakát. És a
dalok? Őt vakmerő, szikár, dögös, pörgő arconcsapás. Nyitásnak felrakták előző kislemezük Good Fuck Bad Luck (örök kedvenc) dalát. Amikor meghallottam az
kezdő felbikázott riffeket már tekertem is a maxra hangerőt. Olyan szoros tolják, hogy ettől még az útszéli ribancok is kedvüket lelik a baszásban. Az
ének szexisen dallamos, szárnyaló, csábító. Csoda, hogy nem tudok neki ellen
állni, …én ribanc. Ezután szikáran, félválról pöccintik elénk az enyhén Soundgarden
ének témás Action/Reaction-t. És valami hasonló vonalon törlik fel velünk a
padlót az Away Clutch ízű töltelékeivel is. A Sicko egy Rob
Zombie horror filmbe illő nyitnya után adja csak iagazán a masszív stoner pofonokat,
felpezsdítve azt némi rákendról rugózású témával, és zombi-zulu dob betéttel. Végére
pedig ismét csak az első EP-n is szerepelő Waiting For Tomorrow-val
csavarnak be nekünk még egy fejzsongató maflást.
Toscrew zenekar épp, hogy hazaért Baltikumi turné körútjáról,
rögtön elő is rukkoltak ˝Choices Were Made˝ című új
albumukkal. A magyar sludge/stoner/doom sátánok sötét förmedvényeit a nyár
folyamán itthon is el lehet majd csípni egy-két fesztiválon, koncerten. Hogy
mik is voltak a zenekar, valamint ennek az új albumnak az előzményei, arról
Südi Kristóffal, a zenekar gitárosával beszélgetek. na, és persze a Baltikumi
turnéról és a Ghost-ról!
Szia Kristóf! Örülök,
hogy kötélnek álltál az interjúval kapcsolatban!
Helló Armand, mi köszönjük a megkeresést!
A 2012-es Crawl
’EP-tek egy komoly stílusváltáson ment át. Elmaradtak a durva, gyilkos death
metálos darabolások, helyette a súlyosan és sötétebb doom és sludge vette át a
vezető szerepet zenétekben. De nem csak a zenében, a zenekaron belül is
történtek új változások, például új énekes! Mi hozta ezt a stílus, és
tagváltást?
Igen, így volt. 2004es alakulásunk óta van egy keménymag
nálunk, az alap dob-basszus-gitár felállás. Ezt a triót próbálgattuk mindenféle
stílussal, hangszerrel feldobni. Pete csatlakozásával befejeztük a
kísérletezést. A legutóbbi (és egyben legelső) nagylemez után éreztük teljesen
kiégettnek magunkat. Nem jött több ötlet, nem okozott örömet a darálás és
éreztük, hogy valamit tenni kell ha folytatni akarjuk. Matyival- aki addig énekelt a basszusgitár mellett –
megbeszéltük, hogy valami vérfrissítésre lesz itt szükség. Rövid keresgélés
után, Gazsika (Torn From Earth) ajánlotta Petet, hogy volt anno Stereochrist
meghallgatáson és neki nagyon tetszett. Felszínesen ismertük is egymást,
úgyhogy megkerestem azzal a szándékkal, hogy csatlakozhatna, szerencsére igent
mondott. Ami a stílust illeti, a lassú-súlyos dolog régebben is közel álltak hozzánk,
csak jobban domináltak a hadarások.
Az új énekes gondolom
új vért, és új lendületet is hozott a zenekarba?
Oh persze. Petevel az első közös megmozdulás mondjuk egy két
napos Erdélyi turné volt, ahol a régi számokat játszottuk és ő, mint basszer
volt jelen. De legalább arra jó volt, hogy belekóstolhasson, hogy-hogy mennek
nálunk a dolgok (nem tudom mennyire befolyásolta amúgy. Pete csatlakozásával nem csak énekest, de gitárost és stúdióst is kaptunk.
Multifunkciós a csávó. Úgyhogy a lendület visszatért, hamar elkészült az első 4 szám.
Közel 10 éve zenéltek!
Hogy állt össze anno a zenekar? Esetleg jövőre valamiféle jubileum?
Annak idején mi még szaros tiniként ismertük meg egymást,
görkoris csapat voltunk. Aztán valahogy kimúlt a tűz, de szerettünk volna
továbbra is együtt lógni. Aztán az egyik srác dobolt, innen jött az ötlet, hogy
csináljunk zenekart, mert eléggé szeretjük a metál zenét. 2004es alakulás
igazából csak az ötlet kipattanását jelentette. Utána még kellett hangszereket
venni, megtanulni játszani rajta, tagcserék, próbaterem stb. Lényegi munkáról
2008 óta beszélhetünk, így nem is tervezünk semmiféle ünneplést.
A Choices Were Made albumotokon 9 remekbe szedett dal van.
Mióta értek bennetek ezek a dalok?
Ugye Pete 2011 novemberében
csatlakozott hozzánk, akkor kezdtük írni a nótákat. A lemezre 2 teljes Pete
nóta érkezett, amiket már előbb megírt, mi csak „feldolgoztuk” őket. Szóval bő
egy év termése. Nem kapkodunk.
Erre
az albumra felkerült az előző ’EP, a Crawl négy dala is, felgyúrva, még jobban
felbikázva. Ez egy előre eltervezett koncepció volt, vagy csak így alakult?
A Crawl 'EP csak azért létezik,
hogyha valaki eljönne koncertre és érdekli, hogy manapság milyen zenét
játszunk, legyen útmutatója. Ez egy demó minőségű 4 szám, abból nőtte ki magát,
hogy Pete otthon rögzítette magának az elkészült számokat, hogy éneket tudjon
kitalálni rá, valamit nekünk megmutatni, hogy „kívülről” hogy szólnak a
nótákat. Természetesen szerettük volna felvenni őket rendesen stúdiós verzióban
is, így hát nem is volt kérdéses, hogy a Choices were made-n szerepelni fognak.
Lassan,
vagy már mondhatni ti is azok közzé a zenekarok közzé tartoztok, akik többet
játszanak külföldön, mint idehaza. Májusban volt egy Baltikumi turnétok.
Mesélnél erről és, hogy sikerült ezt összehoznotok?
Persze. Van pár zenekar a
környezetünkben, akik elég sokat járnak különféle turnékra és nagyon
megirigyeltem őket. Ugyan eddig is utazgattunk elég rendesen, de mindig csak
ilyen 1 napon belül volt a hatótávolság. Na, ezen felbuzdulva (és a személyes
ügyekből, lévén, hogy északra sosem utaztam még) kitaláltam, hogy irány
Észtország. Igazából az elhatározás volt a legnehezebb, utána már olajazottan ment minden.
A death metálos Nigromantiával voltunk, akik már régi, kipróbált haverok. Úgy
osztottuk fel, hogy én szervezem az útvonalat és a klubokat, ők adják a buszt
és a cuccokat. Végül is Lengyelország, Litvánia, Lettország és végül
Észtországban jártunk. Nagyon tetszett mindenkinek ez az egy hét, itt jöttünk
rá, hogy ez a rokk-zenélés lényege. Utazni, csövezni, sört inni, mindennap
máshol kelni.
Ide
haza talán nem annyira vevő a közönség az efféle zenére? Mennyivel másabb az
ottani közönség, illetve metál/doom élet, réteg?
Szerintem azért itthon is van egy egész
izmos rétege ennek a zenének. Legjobb példa a tavalyi Wall of
Sleep/Stereochrist 10 éves bulija volt. A főbandák előtt alig voltak népek, de
mire jött a WOS és a Stereochrist faszig megtelt a hely. Hol vannak ezek az
emberek vajon?
Szerintem a Baltikumban nincs kimagasló metál élet. Abban más mint mondjuk
Magyarország, hogy ott kíváncsiak az emberek.Ingyenes bulik voltak, nem is volt más fellépő, mégis szép számmal
megjelentek mindenhol. Meg ott van egy idősebb réteg is, akik még mindig aktív
koncertlátogatók.
Úgy
hallottam, hogy Te hatalmas Ghost rajongó vagy! És most voltál a bécsi Ghost
koncerten… milyen volt?
Ja, igen, nem titkolt tény, hogy a
Ghost volt az a banda, amelyik áttérített véglegesen a blastbeatről a tiszta
énekre. Egyik ismerősöm posztolt tőlük anno egy komplett koncertet én meg nem
hittem a szememnek, fülemnek. Mintha először hallottam volna metált.
A bécsi koncertről meg múlt héten szereztem tudomást így azonnal kellett
intézkedni. Szerencsére kijutottunk, megnéztük, élveztük, baromi jó volt. Szerintem mindig nagyon különleges érzés, amikor valami ennyire hatással van az
emberre.
A
˝Call me on my name˝ dalotok véleményem szerint egy hatalmas Ghost feelinges
szám, csak sokkal izmosabbra gyúrva! Volt is vele valami ilyen szándékotok, már
mint, hogy ilyen legyen? Vagy csak valóban én rám hat így!
Igazából én nem érzem, hogy Ghost-osra sikerült volna. A nótát lényegében az ének témák a főszereplők,
amiket ugye Pete hoz, ő pedig eléggé rühelli a Ghost-ot!
A
nyár folyamán két nagyobb fesztiválon is felléptek… és utána?
Igen, eljött ez az idő is, hogy
fellépünk idén a Szar feszten és a Zorall sörolimpián. Nyárra cirka ennyi a
terv, hiszen mindenkinek nyár van, sokat utazgatunk, szétszórtan. Őszre
tervezzünk még egy turnét, ezúttal délnek vesszük az irányt, de még képlékeny
az egész, hamarosan több infóval szolgálhatok.
A
sludge metált, új felfogásban és új hangzásban játszó Torn From Earth, zeneileg egy erős sludge nyomvonalat követ, de
keverednek benne a doom, stoner, noise, és hard-core irányzatok, hatások is.
Hatásokként lehetne említeni mind a Crowbar súlyosságát, mind a Neurosis
őrületeit. De az ők által kreált erős, egyedi zenei kép, nem igazán azt a
tipikus délies, füstős hangzást szólaltatja meg. Merészen eltérő, vadabb,
arcátlanul szokatlan zenei húzásaikkal összegyúrt sludge riff alapú muzsikáik egy
jóval sötétebb, mocsarasabb, bűzösebb hangázást képviselnek, amihez hasonlóval,
hazánkban csak talán az Igor nevű formáció jeleskedik.
A
zenekar 2005-ben alakult Budapesten, Hatalyák Viktor - gitár, Kóczi Éva -
gitár és Szatmári Balázs - basszus kezei által. Nem sokkal később csatlakozott
hozzájuk Hámori Benedek énekes poszton és Zsákai Tamás dobos. 2008-ban, Viktor
nappalijában rögzítették az első öt számos demó/kislemezüket saját kiadásban, ami
koszos hangzásával és hard-core beütéseivel, a hazai zenei szintér „underground"
köreiben jó fogadtatást kapott. Ezt követően főleg a fővárosban kezdenek
mozgolódni, de volt egy rövidebb ukrán turnéjuk is. Szerencséjük volt olyan
nevek előtt játszani, mint az EyeHateGod, Shrinebuilder, Church
Of Misery, Hellshock, Sights & Sounds, Men Eater és a Spiritus
Mortis. 2010 végétől szűk egy év leforgása alatt Hatalyák Viktoron kívül a teljes
tagság lecserélődött a bandában. 2011-ben Zsákai Tomi
elfoglaltsága miatt a dobok mögé Binder
Gáspár került (Haw, Stereochrist, Prosectura, ex-Vostok Room), a
basszusgitáros posztot Sultz Ödön
(Harvester, ex-Vostok Room) tölti be, gitáron pedig Hargitai Attila tolja a mocskos témákat. Nagy változást jelent az
eredeti felálláshoz képest, hogy nincs énekesük, ezért az ének és vokál
szerepét a három gitáros veszi át. Az új vérrel és új erővel ellátott
zenekar 2012-ben kihozott egy nagyon erős és eredeti 2 számos ’EP-t közel 20
percben. A ˝Constant Daily Strain˝ daluk súlyosan nyitja az
’EP-t, szinte belerobban az arcunkba. A három hangon megszólaló énektémák,
üvöltések hatalmasat bugyogással törnek fel a szaggatott sludge mocsok
mélységei közül. Egy monumentális stoner/sludge szörny ez a dal a maga 12 perces hosszúságával, ami öt percnyi tombolás
után lehiggad, és ezzel kezdetét is veszi egy elszállósabb téma, ami sokszínűségének
köszönhetően nem megy az unalomba. Inkább
totális relaxációt ad a dal végére. Másik daluk a ˝Lost And Found˝ egy igazi tökös, déliesen felfüstölt mázsás
riffáradat, ami cuppog az iszaptól, és csöpög belőle a világvége hangulat. Az ének kaotikus dallamokkal megpakolt
mocskos súlya alaposan, és erőteljesen odavág nekünk.
A
zenekar koncert turnéi is említésre méltóak. Bár hazánk mostanában sajnos ritka
madarak, külföldön ellenben már számos bulit adtak, német, ukrán, lengyel,
szerb, holland, szlovák vendég fellépésekkel. Valamint a norvég Tombstones
társaságában Európa szerte.
Tagok: Hatalyák Viktor - gitár/ének, Hargitai Attila - gitár/ének, Sultz Ödön -
basszusgitár/ének, Binder Gáspár - dob
A 4400
elnevezésű zenekar Nyíregyházán rúgta a durva riffelésű stoner/sludge port 2000
és 2005 között (a 4400 elnevezés egyébként Nyíregyháza irányítószámából
adódik). Ezt a mocskos, mocsaras, füstös
Down és Panterás hangulatú instru döngölést egy helyen próbáló különböző
zenekarok tagjai hozták össze. Mesélte egykor Kósa
Zsolt – gitáros. Bár többre Ő sem emlékszik,
mert mindent zöldell festettek egykoron. Nyíregyházán kívül nem túl sok helyen
játszottak, az azonban bizonyos, hogy 2002-ben készítettek
egy 7 számos felvételt ˝Keleti Boogie˝címmel, a szolnoki Denevér stúdióban Töfi
mester kezei alatt, amit innen tudtok letölteni: http://www.meseskelet.com/kacat.html
Az instrumental pszichedelikus stonert játszó Band In The
Pit triónak a napokban jelet meg első önálló nagylemeze. Igaz lassan 3 éve
játszanak, de dalaik eddig csak a neten keringtek videó dokumentumfilmek
formájában. Hogy-hogyan, és miből lettek ezek az elszállós, éteri elszállós,
sivatag hangulattal megkever hangok, valamint a zenekar történetéről mesél
nekünk Késmárky Szabolcs, a zenekar gitárosa, pedálsor virtuóza.
Akkor kezdjük az
elején! Hogyan lett a zenekar?
2010-ben hoztuk össze a gitár-dob formációt Prókai
Normannal, majd később csatlakozott a zenekarhoz Schneider Vilmos
basszusgitáros, akivel közel húsz éve zenélek együtt.
Mit tudhatunk a
tagokról? Korábbi zenei munkásságaitok?
Korábbi formációk közül megemlíteném a Riverside-ot, amivel
mississippi boogie-t játszottunk. Felléptünk Pakson, és a Szigeten is 1999-ben.
Ebben a zenekarban játszott Vilmos is, mellette Kovács Zoltán, aki jelenleg az
Elefánt zenekarban zongorázik, koncertezik a Sonny And His wild Cows-zal, tagja
volt a Sadantnak, illetve Németh Tamás dobolt, aki jelenleg számos hazai jazzformáció
tagjaként ismerhető.
Emellett jelenleg is játszom Kiss Endrével (ex-Quimby, ex-HS7) a
2009-ben alakult Sztálingrád? nevű kétszemélyes zenekarban, amely nagyrészt
Hagyó Béla (Palermo Boogie Gang) szerzeményeket operál szét, és rak össze
sajátos, közönséggyilkos felfogásban.
Az albumotokat
hallgatva meglepődtem a dalok hosszúságán! Hisz a 7 dalotok közel 80 percnyi
játékidőbe van belefoglalva. Ezek, hogy alakultak ilyen hosszúra? Vagy ez egy
direkt koncepció? Mert nekem úgy tűnik, hogy lementek próbálni,nyomjátok a Jam-et, és nagyon élvezitek a zenélés,azt amit csináltok!
A lemezen szereplő számok mindegyike egy előre megírt vázra
épül fel, melyek próbatermi körülmények között születtek. Ettől lehet az az
érzése valakinek, hogy ez egy "jam", de itt többről van szó. Bár
kottát nem írunk, a legtöbb próbát rögzítjük, és ezen felvételekből választjuk
ki azokat a részeket, melyekből konkrét számot csinálunk. Ez lehet egy riff
vagy egy dobtéma, de akár egy 10-20 perces jam is.
A számok hosszúságát nem mi választjuk, hanem az adott téma egyszerűen
megköveteli, hogy bizonyos időt áldozzon rá mind a zenekar, mind a közönség.
A zenétek igen
többrétegű, a bluestól, a jazz-es átmeneteken át a sivatagos, füstös stoner
rockig. Miből, honnan jönnek a témát, inspirációk, hatások?
Mindhármunk nevében elmondhatom, hogy nagyon sokféle zenei
irányzatot követünk, hallgatunk a minimal electrotól a hill country blueson át
a doomig. Ezek mindegyike hat az emberre, és zenéjére, bár próbáljuk saját
felfogásunk szerint művelni azt.
Én kifejezetten szerem
az ilyen úgymond „utazó/merengős” zenéket, amit csak beraksz, és mész! De ezek
legtöbbsége csak egy réteg zenéje lesz. Nem tartotok attól, hogy ti is ilyen
réteg zene kategóriába kerültök?
Ettől nem tartok. Szerintem derékig már el is süllyedtünk.
Terveztek-e valami
koncertet, nagyobb megmozdulást?
Idén februárban játszottunk az UH demón, ahonnét pozitív
visszajelzéseket kaptunk, valamint ezen fellépés kapcsán kerültünk kapcsolatba
az R33-mal, akik biztosítottak nekünk egy nap stúdióidőt. Ezúton is szeretnénk
ezt megköszönni Perecsényi Tibornak, illetve Lászlóffy Andrásnak a
stúdiómunkálatokat! Pernyével kötött közös megállapodásunknak köszönhetően idén
fellépünk az R33 nagyszínpadán egy több zenekart összefogó fesztiválon.
Természetesen várjuk klubok,
fesztiválok, koncertszervezők jelentkezését, illetve mi is dolgozunk fellépések
szervezésén.
Az Angertea azok közé a magyar undergound zenekarok közé
tartozik, akik lelkesen csinálják a profibbnál profibb albumaikat. Teszik ezt
akkor is, ha ezek a felvételek csak egy szűk közönség, rajongó tábor élvezi. Aki
fogékony a zenéjükre, az már hallgatja őket, aki pedig nem vevő erre a zenére,
azzal megszerettetni borzasztóan nehéz, ha nem lehetetlen. És mivel a rétegzene
rétegei között bóklásznak, ráadásul teszik ezt egyéni módon, az őket követők
nincsenek sokan. Stílus meghatározásukat mondhatni progresszív experimentális
grunge metalnak. De zenéjükben a stoner/sludge hatásai a modern metallal, ugyan
úgy egy fajta origó metszéspontban állnak. Az Angertea felzaklató zenét
játszik, ami nagymértékben a dob és a basszus markáns összjátékán alapul.Amiben a gitár és az ének is bőven kap
szerepet mind az akusztikusabb, mind a keményebb, fogósabb részeknél, Az énekben
keserves, méltó orgánum színezi az amúgy sem könnyed témákat, gurgulázó futamokat.
A
zenekar 1996 őszén alakult Szentesen. ’97-től aktívan részesei a hazai underground
zenei életnek. A mai felállás ’98 óta stabil, Peralta Miguel: basszusgitár,
Bárkai László: dob, Mihály Gergely: gitár/ének.
Három demó után (Hangok a ködben – 1997, Minden, mire emlékeznél – 1998, Promo –
2001) 2002-ben adták ki első nagylemezünket ˝Lélekvágy˝ címmel. 2003-ban
megjelentettnek egy válogatás albumot az 1997-2003-as időszak részben a demós,
mix dalokból. Második, angol nyelvű
nagylemezünk, ˝Rushing Towards The Hateline˝ 2006-ban jelent meg. 2009-ben
pedig a harmadik ˝Twenty-Eight Ways To Bleed˝ című albumuk. 2010-ben Neil
Kernon (Grammy - díjas) amerikai producerrel készítettek egy 3 dalos ’EP-t
˝Distrust˝ címmel. A kislemezen, 2011 januárjában jelent meg, olyan neves
vendégek szerepelnek, mint Scott Reeder a Kyuss volt basszusgitárosa, és Vörös
Attila a Nevermore és Leander Rising gitárosa. A negyedik Angertea nagylemez a ˝Nr. 4.: Songs Exhaled ˝a norvég Smash Fabric Records gondozásában
jelent meg 2012-ben. Ezen a lemezen egy dal erejéig feltűnik a Faith No More
basszusgitárosa, Billy Gould, hogy a No Comutation dalukban közösen pengessenek
egyet.
Szinte az ország minden szögletében játszottak már, és szinte az összes nagyobb
fesztiválján is megfordultak. A fiúk kiforrott és minőségi zenéje egyre nagyobb
elismerést és publicitást kap külföldön is, 7 hivatalos videóklippel
rendelkeznek, amelyek láthatóak voltak már több fontos TV műsorban.
2002-ben
rögzített első, ˝Lélekvágy˝ című nagylemezük 11 dalalt tartalmaz. Lemezükkel egy fajta új színt hoztak a hazai zenei életben.
Progos/experimentális/grunge/stoner hatásaik mellet jelentősen érezhető a TOOL,
Alice In Chains zeneihatásai, mint példa erre a Hidak legbelül, Halálba hív,
Feketében áll a világ, Reflex című daluk, de bőven hoznak merész, új ötleteket,
saját kútfőben érlelt témáikban is. Egy klip is készül az albumhoz a Halába hív
című dalukra. Pár évvel később, 2006-ban angol
nyelven jelent meg második albumuk ˝Rushing Towards The Hateline˝
címmel, az Edge Records gondozásában. A hangzás erőteljes, kifejezetten jónak
mondható. A zene továbbra is a progos VoiVod, TOOL, Neurosis irányvonalnak
felel meg. Rengetek súlyos riff-fel találkozunk, amit üvöltés, torzított ének
vagy tiszta énekhang tesz még hatásosabbá. Kiemelkedő róla a Clearer Ways című
daluk, mely egy 2 részből álló szerzemény. Az első rész tekinthető egy bevezető
is, kicsit csendesebb, melankolikusabb, mélyebb dal. A második rész viszont
ennek az ellentéte, egy jól sikerült grunge dallamokkal és énekhanggal telepakolt,
jó riffelő témával kezdődő, kiváló basszussal megtámogatott tipikus Angertea
siker szám. kiemelkedő daluk még a Damagebirth, vagy a The Hour of the Circus. Ezzel
az albumukkal még jobban felhívták magukra a figyelmet, mind a szak sajtóknál,
mind a rajongók, illetve leendő rajongók körében. És meghatározóan
kialakítottak maguknak egy saját Angertea stílust.
Ezekben
a meghatározó stílus jegyekben jelenik meg 3 év múlva a harmadik ˝Twenty-Eight
Ways To Bleed˝ című albumuk 2009-ben. Melyen nem tagadott, hogy az énekes,
gitáros Mihály Gergő egy rosszul sikerült kapcsolatának érzés termékeit
jeleníti meg. Nevezhető pár-terápiás anyagnak is, ahol kiénekli, kiüvölti
magából fájdalmát, bánatát, s ezáltal megnyugvást talál.A közel 40 perces anyag tele van komplex, sokdimenziósan
összerakott részekkel, bedurvulásokkal és szívszaggatóan bánatos szövegekkel. A
TOOL-ról fakasztott, Sophie’s Station, Swept
című dalaikba beszivárognak a grunge dörgedelmes gitár centrikus riffei. Míg a
Sex in a Dyke rövid instrumentálisában inkább a Primus progresszívebb pattogásai
tűnnek ki. A Miattad című dalukban vendég zenészek segítségével felejtik a bút
(Kovács Attila ex-WMD, és Vincze Ádám, Flop
- gitár, a Wackor-os SlayerCsabit pedig perkázik). Ez az
albumuk egy elszállós, elgondolkodtató, és a szívtájékot megbizsergető verziója
a keményebb műfajnak, egy messze nem hétköznapi élményeket nyújt.
Habár az Angertea
muzsikája élőben tud igazán katarzis közeli, vagy más transz állapotokat
előidézni a hallgatóban, otthon ülve, lelki szemeink előtt, a hangszórókból előkúszó
bámulatos zenei világuk is igencsak rabul tudja ejteni az embert. Ilyen
hatással volt a 2011 elején megjelenő ˝Distrust˝ háromszámos ’EP-je. Amin Neil
Kernon producer (Queensryche,
Cannibal Corpse, Peter Gabriel, Judas Priest, Queensryche,
Dokken, Nevermore, Flotsam And Jetsam,Nile)
bábáskodott, aki a keverést is végezte, a maszterért pedig Alan
Douches (Sepultura,
Mastodon, Dillinger Escape Plan) kezei voltak a
felelősek. A történet annyi, hogy három számot rögzítettek a Dystopia-s Vári Gábor, valamint Mészáros
"Murphy" Gábor studiójában. Ennek keverését végezte Kernon. És ha már kint volt az anyag
a tengerentúlon a maszterizálást megcsapták Alan Douches-el. Plusz adalékként még szerepelt a kis lemezen az
ex-Kyuss-os Scott Reeder, és a
Nevermore-os, Leander-es Vörös Attila. Nyugodtan mondhatjuk, idáig magyar
zenekartól szokatlan volt, hogy külföldi vendégekkel dolgoznak együtt. A nyitó Frog In The Ovenkidomborítja
az Angerteára jellemző stílusjegyeket, a TOOL hatásokkal megcsepegtetett hét
perces mivoltával. A nóta kicsit
depresszív, kicsit kiakadós, kicsit lehúzós. A címadó Distrustegy pszichedelikus, vonszolósabb tétel. Scott Reederhangzása, dallam
világa azonnal felismerhető, ami nagyon hatásos, a megfelelő hangulatban
garantált a hidegrázás. Az ének elszállós, keleties hangzásával nagyon jól el
van találva. A nyugis, többé-kevésbé akusztikus, elszállósabb Streams témáiban Vörös Ati
visszafogott gitár szólói hallhatóak, Gergőpedig tisztán, kifejezően énekel. Az mindenkép elmondható, hogy aki
eddig nem hallgatta az Angerteáék anyagait, ezt az ’EP-t hallva belemerült az
eddigi lemezeikbe is. A szak sajtok brilliánsan fogadták munkájukat mind
idehaza, mind külföldön. Zseniális anyagot hoztak össze ezen a kislemezen!
2012 őszén
megjelenő, Nr. 4.: Songs Exhaled negyedik Angertea lemezzel kapcsolatban
mindenki fel rakta a kérdést: Lesz-e olyan hatásos ereje, mint az ’EP-nek? És
lett! De még mekkora! Rögtön az első dalként nyitó, No Computation-önBill Gould, aFaith No More basszusgitárosa penget néhány gitárharmónia
erejéig. Ez egy pörgős, indulatos, önsanyargatós dal. Követően robbanás rajta a
Demon Surfaced (amihez klip is készült)
a már megkezdett Angertea ösvényen halad tovább, miközben a továbbra is
rendkívül erős, húzóerőnek számító basszusjáték uralja a teret, a dobok pedig
törzsi hangokkal szólnak. De elég csak meghallgatni a Meeting Satan On The Way To Personal Desertificationelejét, ahol szintén csak a
basszusgitár és néhány kitartott gitárhang szól, de olyan feszültséggel, hogy
az embernek rombolni támad kedve. Sajátos elegyet alkot a metal éspszichedelia keveréke a In Light Air dalukban, míg a fájdalmas énekűA For Afrodita basszusa csodákat művel. Tipikus Angertea sláger a Lions’ Region, de a lemezt tökéletesen záró Distance Of You is pozitívan erősíti
az albumot. Az biztos, hogy a hangzást és hangszerelést maximálisan
kihasználják.
A trió már
17 éve rendületlenül hozza nekünk az értékesebbnél értékesebb dalcsokrait
időről időre, trend mentesen.Nem
érdemes különbségeket tenni az Angertea dalok között, mert nincs értelme. Az
eredmény olyan lenne, mintha a Poklot és Mennyet kellene bemutatnunk… Káosz! De
lassan eljutok odáig is, hogy fölösleges rájuk aggatni bármilyen jelzőt, vagy
hatást. Az Angerteáék egy egyedi, sajátságos arcra formált zenével kényeztetnek
minket, amivel elkalandozhatunk egy kiforrott, minőségi, sajátságos zenei
világba.
Albumaik:
Lélekvágy
(2002)
Rushing Towards The
Hateline (2006)
Twenty-Eight Ways to Bleed (2009)
Distrust (EP)[2011]
Nr. 4: Songs
Exhaled (2012)
Tagok: Mihály Gergely - ének, gitár,
Peralta Miguel - basszusgitár, Bárkai László - dob
Tagadhatatlan, hogy a stoner is valahol
a tradicionális blues zenében gyökerezik. Hisz élvezet hallgatni a blues
beépített elemeit egy-egy markánsabb, füstös riffbe, mind alapként, mind
kisegítő ütemként. Nos, ilyen tradicionális bluesban gyökerező rock zenét
játszik a 2012 – ben alakult Petenders nevű kis blues/rock formáció. Amihez foghatót
jelenleg csak az öreg Tátraiék (Tártai Band) nyomnak hasonlót
Magyarországon.Csak itt a zenét
Petender-ék megspékelték Hammond orgonás
alappal és légies szólókkal. Egy szóval semmi új, de mégis jó!
A Petenders – Bullhorn ’EP-jét
hallgatva nem mondhatnám, hogy meglehet unni a Hendrix, Eric Clapton, Led Zeppelin,
Gallagher-t idéző dallamokat. A zsigerből játszott blues dalok követik a
tradíciókat, de mégis messze sodródtak a hagyományos vonaltól. Egyik pillanatban
csak úgy süvít a dögös rock, mint az ’EP-t nyitó ˝Bullhorn˝ zakatoló, vonatos
ritmusaiban. De a másikban már egy rádióbarát nóta szól simogatóan a füleinkbe ˝Leave
Me Alone˝, míg a ˝Snake Boots Shuffle˝ Hammond orgonás szólózgatása örök emlék
marad bennünk, az énekes, Clapton-os orgánuma pedig megfelelően fekszik ehhez a
dalhoz. A záró ˝Brainspotting˝ pedig vihar szerű funky-s/soul-os blues
futamaival táncol körbe minket.
Nem tagadom az énekes, megyeri Dániel hangját nekem eleinte
kicsit laposnak tünt. De többszöri hallgatás után, vagy inkább a „kígyó vér
szuflé” után már kihallottam karcosságát. Egyszóval a Petenders élvezhető, kellemes. Aki kedveli a lendületesebb
blues/rock zenét nem fog benne csalódni.
A 2009 nyara óta tevékenykedő, hazánk jelenleg legaktívabb, ultra
erős doom formációját a Magma Rise-t az ex-Mood, ex-Wall Of Sleep torok, Holdampf Gábor alapította,
Hegyi Kolos (ex-Mood, Stereochrist) és a két ex-Neck Sprain tag, Janó Misi,
Bánfalvi Sanya társaságában. Első albumuk a ˝Lazy Stream Of Steel˝ 2010 tavaszán
jelet meg. Három év várakozás után most itt a második albumuk ˝The Man In The
Maze˝, mely a júniusi Hammerworld mellékleteként eljutott a rajongók kiéhezett
táborához. Erről az új albumról, és néhány régi történetről beszélgetek Hegyi
Kolos gitárossal.
Szia, Kolos! Először
is még egyszer köszönet az interjú lehetőségéért!
Mi köszönjük! Külön öröm, hogy egy stílusbéli portálon is
beszélhetünk a csapatról, és az új albumról!
Az új Magma Rise
albumot igen nagy várakozás előzte meg. Tavaly ősszel felröppent hír óta, hogy
lesz valami új tőletek, mindenki lázban éget! Sajtók, rajongók egyaránt! Most
pedig valóságban is meg jelet az új albumotok! Hogy látod a fogadtatást,
milyenek a visszajelzések?
Még nagyon friss az „élmény”, de eddig tényleg nagyon jók a
reakciók! Ugye a júniusi Hammerworld-ben a hangpróbán az első helyen végeztünk,
ami hatalmas megtiszteltetés, és az eddig megjelent általunk olvasott kritikák
is mind nagyon pozitívak lettek! Az a helyzet, hogy mi is éreztük, hogy most
sikerült egy lépcsővel feljebb lépni, mind a nóták, mind a produkció
tekintetében!
Felkerült rá a The
Asound zenekarral közös kis bakeliten meg jelent Five című dalotok is. Ezt
konkrétan akartátok, vagy csak annyira jó ez a dal, hogy mindenképp rajta kellet
lennie a címéből adódóan az 5. track-ként a lemezen?
Nem volt kérdés, hogy felkerül -e a lemezre. Nagyon erős
nóta, a koncepcióba is illeszkedett mind szövegileg mind zeneileg, és a hangzás
is jóval bikább lett! Az új lemez egyik húzónótája! Gábornak mondtam is, hogy
ez a nóta élete eddigi fő műve!
A Magma Rise milyen
periódusában íródtak a dalok? Mit tükröznek, mit jelentenek? Hisz volt némi
nehézségetek közben, mint a kétgitáros váltás is?
Az a helyzet, hogy itt nincs nagy görcsölés, sem megfelelési
kényszer. Ilyen szempontból hasonlóan készült, mint a Lazy stream. Tavaly kb.
nyár környékén megbeszéltük, hogy 2013 tavaszára kéne egy új album. Nekiálltunk
megírni a nótákat, és idén nyár elején meg is jelent. A nótákat úgy 98%-ban
hárman írtuk és raktuk össze Gáborral és Bánfalvi Sanyival. Füleki Sanyi már nem
igazán vette ki a részét az album megírásában, mert a munkája miatt nem tudott
próbákra jönni. Ezért találtuk ki, hogy az új lemezt trióban csináljuk meg. Már
a nótaírós időszak korai időszakában jelezte Gábor, hogy a szövegek valamilyen
szinten összefüggenek majd, egy laza koncepcióra felfűzve. Mivel ritkán tudunk
csak próbálni a nagy távolságok miatt, ezért a riffeket otthon raktuk össze
Gáborral, majd ami átment a szűrőn azt Sanyival meg is csináltuk. Néha
próbánként több nótát is!
2012-ben Janó Misi
távozása után Füleki Sanyi vette kezeibe a gitárt nálatok! Így már három
ex-Mood tag volt akkor a zenekarban. Először is miért távozott Janó? Hogyan
került Füleki Sanyi a képbe (még ha rövid időre is), és mi volt az ő
távozásának oka?
Misu Dunaújvárosban lakik, és a próbák valamint a koncertek
kilogisztikázása nem tudott működni, valamint összejött neki egy 3 műszakos
meló, ami tovább bonyolította a dolgokat. Vártunk elég sokat, hogy megoldódjon
a dolog, de miután nem látszott a fény az alagút végén, megbeszéltük, hogy a
továbblépés érdekében mozdulni kell. A kapcsolatunk most is remek, tehát nem
volt semmi sértődős bulvár történet a háttérben. Most, hogy a Neck Sprain újra
aktivizálta magát Mihi visszatért a rivaldafénybe, úgyhogy minden helyre került
szerencsére nála is!
Misi pótlására Füleki Sanyi érkezett, akivel toltunk jó pár
koncertet, ami nagyon zsír volt. Kiderült, hogy Sanyival még mindig remek
gitárpárost alkotunk! Azonban mire eljött
volna a kreatív időszak Sanyi is munkát váltott, és a Misuhoz hasonlóan nem
tudta megoldani sem a próbálást, sem a koncertezést. Ekkor határoztuk el, hogy
az új anyagot hármasban csináljuk meg.
Füleki távozása után
Herczeg László (ex-Sedative Bang, Penalty Kick, Sunday Fury) tölti be a
megüresedett gitáros posztot. Mesélnél Lászlóról és, hogy Ő mi úton- módon
került a csapatba?
Lacit a Sunday Fury-ból ismertük. Korábbi csapatainkkal
(Stereo, WOS) már sokszor játszottunk együtt. Egy nagyon jó arcnak és egy
precíz gitárosnak ismertük meg. Amikor pár éve Misu nem tudott bevállalni egy
európai turnét, Lacit hívtuk el kisegíteni! Egy élmény volt vele játszani, jó
arc nem nyűgös, szól a kezében a hangszer, egyszóval köztünk a helye! Sanyi
után más nem is került szóba, és mivel a Sunday Fury is áll jelenleg neki sem
okozott gondot a dolog!
Ez év októberében
felléptek Máltán, a The MaltaDoom Metal Fesztiválon, novemberben pedig a VIII.
Doom Over Vienna fesztiválján. Nyugodtan mondhatjuk, hogy mind a két esemény
Európai, vagy akár nagy világi szinten is jelentős! Hogyan sikerült ide
„belógnotok”, meghívást, felkérést kapnotok?
A máltai fesztiválra már tavaly is hívtak minket, de akkor
nem tudtuk megoldani a kijutást. Remélem, ez idén összejön majd. Amúgy a
DoomShallRise fesztiválon játszottunk együtt a NomadSon nevű máltai csapattal,
akik között Forsaken tagok is vannak, valamint a fesztivál szervezői is ott
láttak minket és onnan jött a kapcsolat. A Doom Over Vienna fesztivál pedig
csak idő kérdése volt, hiszen Bécsben rendre hihetetlen hangulatos koncertjeink
vannak!
Nem titok, hogy igen
jó kapcsolatot ápoltatok a Doom zene egyik meghatározó alakjával, ős atyjával, Scott Wino Weinrich gitáros-énekesel?
(Saint Vitus, The Obsessed, The HiddenHand, Shrinebuilder) Ez a kapcsolat
megvan még a mai napig?
Gábor van nagyon jó viszonyban
Winoval. Olyannyira, hogy amikor a The Obsessed nemrég a Roadburn fesztiválon
játszott, Wino meghívta Gábort és a feleségét Lucát a koncertre! Amikor a Saint
Vitussal játszottunk legutóbb akkor is nagy volt az öröm, hogy újra
találkoztak!
A Mood megszűnésével két zenekar is született. Az egyik a Wall Of
Sleep, Füleki Sanyi vezetésével. A Másik a Stereochrist, a Te vezetéseddel.
Három albummal jött ki eddig a Stereochrist. Lesz esetleg folytatása az ő
történetének? Ezen a téren mi a helyzet?
A Stereo most jól megérdemelt
pihenőjét tölti! Nem oszlottunk fel, vagy ilyesmi, de mivel az énekesünk
Felföldi Peti Norvégiába helyezte a székhelyét, nem láttuk értelmét újra egy új
ember keresgélésével tölteni az időt. Mindenki az egyéb zenekaraira koncentrál,
Gazsika Haw-zik, Torn From Earth-özik, Bólszi Asphalt Horsemen-ezik, én meg
Magmázok. Nyilván ha beesik valami hihetetlen odaillő énekes, akkor újra
felmelegítjük a csapatot, de egyenlőre nincs erre utaló jel!
Gondolom az elkövetkező időkben, most egy sűrűbb koncertezős időszakba
veti bele magát a Magma Rise? Hol, és merre találkozhatunk veletek?
A nyáron lesz két
fesztiválfellépésünk, júni 26-án a Hegyalja fesztiválon, 29-én Pécsen a
Rockmaratonon, majd ősszel a máltai és bécsi doom fesztiválok lesznek. Szeretnénk
ősszel valahol Pesten egy lemezbemutató koncertet csinálni, meg szó van szegedi
buliról is, de itt még semmi konkrétum nincs. Aztán elvi szinten szó van egy
komolyabb európai körről is egy ismertebb zenekarral, de erről semmi többet nem
tudok még mondani.
Kolos, köszönöm a beszélgetést!
Én köszönöm! Doom-ra fel!
Tagok: Holdampf Gábor (ex-Mood/ex-Wall of Sleep)-basszusgitár/ének, Hegyi Kolos (ex-Mood/Stereochrist)-gitár, Herczeg László (ex-sSdative Bang/Penalty Kick/ Sunday Fury)-gitár, Bánfalvi Sándor (ex-Neck Sprain/Ákos)-dob
Korábbi tagok: Janó Mihály (Neck Sprain)-gitár (2009-2012), Füleki Sándor(ex-Mood/Wall of Sleep)-gitár (2012)