2013. június 18., kedd

Torn From Earth – I.N.R.I.

A sludge metált, új felfogásban és új hangzásban játszó Torn From Earth, zeneileg egy erős sludge nyomvonalat követ, de keverednek benne a doom, stoner, noise, és hard-core irányzatok, hatások is. Hatásokként lehetne említeni mind a Crowbar súlyosságát, mind a Neurosis őrületeit. De az ők által kreált erős, egyedi zenei kép, nem igazán azt a tipikus délies, füstős hangzást szólaltatja meg. Merészen eltérő, vadabb, arcátlanul szokatlan zenei húzásaikkal összegyúrt sludge riff alapú muzsikáik egy jóval sötétebb, mocsarasabb, bűzösebb hangázást képviselnek, amihez hasonlóval, hazánkban csak talán az Igor nevű formáció jeleskedik. 


A zenekar 2005-ben alakult Budapesten, Hatalyák Viktor - gitár, Kóczi Éva - gitár és Szatmári Balázs - basszus kezei által. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Hámori Benedek énekes poszton és Zsákai Tamás dobos. 2008-ban, Viktor nappalijában rögzítették az első öt számos demó/kislemezüket saját kiadásban, ami koszos hangzásával és hard-core beütéseivel, a hazai zenei szintér „underground" köreiben jó fogadtatást kapott. Ezt követően főleg a fővárosban kezdenek mozgolódni, de volt egy rövidebb ukrán turnéjuk is. Szerencséjük volt olyan nevek előtt játszani, mint az EyeHateGod, Shrinebuilder, Church Of Misery, Hellshock, Sights & Sounds, Men Eater és a Spiritus Mortis. 2010 végétől szűk egy év leforgása alatt Hatalyák Viktoron kívül a teljes tagság lecserélődött a bandában. 2011-ben Zsákai Tomi elfoglaltsága miatt a dobok mögé Binder Gáspár került (Haw, Stereochrist, Prosectura, ex-Vostok Room), a basszusgitáros posztot Sultz Ödön (Harvester, ex-Vostok Room) tölti be, gitáron pedig Hargitai Attila tolja a mocskos témákat. Nagy változást jelent az eredeti felálláshoz képest, hogy nincs énekesük, ezért az ének és vokál szerepét a három gitáros veszi át. Az új vérrel és új erővel ellátott zenekar 2012-ben kihozott egy nagyon erős és eredeti 2 számos ’EP-t közel 20 percben. A ˝Constant Daily Strain˝ daluk súlyosan nyitja az ’EP-t, szinte belerobban az arcunkba. A három hangon megszólaló énektémák, üvöltések hatalmasat bugyogással törnek fel a szaggatott sludge mocsok mélységei közül. Egy monumentális stoner/sludge szörny ez a dal a  maga 12 perces hosszúságával, ami öt percnyi tombolás után lehiggad, és ezzel kezdetét is veszi egy elszállósabb téma, ami sokszínűségének köszönhetően nem megy az unalomba.  Inkább totális relaxációt ad a dal végére. Másik daluk a ˝Lost And Found˝ egy igazi tökös, déliesen felfüstölt mázsás riffáradat, ami cuppog az iszaptól, és csöpög belőle a világvége hangulat. Az ének kaotikus dallamokkal megpakolt mocskos súlya alaposan, és erőteljesen odavág nekünk.
A zenekar koncert turnéi is említésre méltóak. Bár hazánk mostanában sajnos ritka madarak, külföldön ellenben már számos bulit adtak, német, ukrán, lengyel, szerb, holland, szlovák vendég fellépésekkel. Valamint a norvég Tombstones társaságában Európa szerte.


Tagok: Hatalyák Viktor - gitár/ének, Hargitai Attila - gitár/ének, Sultz Ödön - basszusgitár/ének, Binder Gáspár - dob



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése