2013. november 6., szerda

DűNE – Ahol már a szél sem fúj

Történt egyszer, hogy a nagy stoner országúton elindult két sivatagi arc, akik történetesen imádtak zenélni és barátságuk megerősítéseként elhatározták, hogy szeretett nagyvárosuk Budapest betonbuckái között összehoznak egy bandát.  Hogy pár kóbor kutyát (zenészt) maguk mellé csábítsanak, hirdetést adtak fel néhány zenei szakoldalon, hogy muzsikus lelkeket keresnek maguk mellé. Hamarosan volt is jelentkező még pedig egy régóta együtt játszó, összeszokott, hozzájuk hasonló két sivatagi arc (Blues Hard).  Ezután hamarosan jött az első közös próba és pacsi, majd belecsaptak a megbeszélt dalba. Hmm… jól sikerült! Lestek is egymásra, hogy hogyan tovább! És ott azon a 2011. február 25.-ei napon felragyogott a Dűne napja. 

Nos, lehetne még így meseszerűen göngyölíteni ezt a történetüket. De az igazság az, hogy a Dűne zenekar 2011 februárjától 2013 márciusáig erősítette a magyar stoner zenekarok aktív táborát. Zenéjük alapjai szigorúan a psy/stoner rock és a bluesban gyökereznek. Érezhető hatásaik a QOTSA, Karma To Burn megbikázva némi lazacsuklós Clutch-os riffeléssel. A két éves működésük alatt több remek koncertjük volt, valamint megjelentettek egy demót is 2012-ben. A demó talán legismertebb dala  A Legszárazabb Nap (korábbi verziója Dry Sun), ami egy hatalmas porfelhős riff halmazban tekeredve kúszik be hallójáratainkba és adja az igazi buckalakó érzést. És amitől még igazán sivatagosnak érezhetjük ezt a dalt azok az enyhén Karma To Burn hatású részek, aminek köszönhetően még a sivatag homokját is a szánkban érezzük. Az ezt követő Tonopah  egy instrumentális darab, de ebbe már benne vannak a már az említett lazacsuklós bluesos klácsos porszemcsék. Ugyanezen ritmikával kezd a Sonaran melynek közép részen egy bluesba hajló elszállós gitár szekció van beépülve. A demót záró Atlas minden hangjában magán hordozza a Dűne stoppos, poros ritmusát.

Tagok: Domonyi Zsolt ’stoneRat’ - dob, Dukoma Viktor ’Dude’ - gitár, ének, Mundi Csaba ’Hippy’ - gitár, ének, Kormos Tamás ’sMut’ - basszusgitár, vokál

De mint ahogy mindennek van árnyékos oldala, úgy a Dűne elől is eltakarták a felhők a napot. 2013 tavaszán úgy gondolták, hogy hiába töltöttek együtt egy élményekkel gazdag közel másfél-két évet itt lett vége a Dűne történetének. A négy sivatagi arcot, mint ahogy a szél a homokszemcséket felkapja a Dűne tetejéről és úgy fújta más bandákba. Nekünk pedig maradt ez a karcos, sivatagos 4 dalos demo.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése