2014. január 22., szerda

Our Existence Is Punishment - The Second Stage Of Grief (2013)

A 2007 tájékán alakult Our Existence Is Punishment zenekar hátterében nem más arcok állnak, mint a Nadir zenekar tagjai. Már megalakulásuk kezdete óta úgy érezték, hogy anyazenekaruk death/doom/hard-core zenéjétől eltérve egy új felfogású a hagyományos dal struktúráktól eltérő olyan oldalági projektet hoznak létre, ahol jól megférnek egymás mellett a hidegebb hangulatfestő ipari morózus dallamok, valamint a jól bejáratott súlyosabb doom alapok. Ennek az elképzelésnek első eredménye a 2011-ben megjelent The Horrid Truth Still Untold ipari/industrial tüskékkel kísérletezgető doom metál albumuk. Az album és zenéjük alapvető hatásai (elmondásuk szerint) a noise rockban utazó Will Haven, és olyan death metál alapzenekarok, mint a Morgoth, Godflesh valamint az ipari metált képviselő Prong-nak köszönhetőek. Vagyis egy fekete komor masszában összegyúrt, nem épp életvidám hangulatot árasztó zene.  Ilyen hangulat köszönt ránk a zenekar 2013-as The Second Stage Of Grief második albumából is. Azonban itt már az elektronikus és döngölős riffek egységesebben, összeforrottabb vannak jelen, amik alatt folyamatosan hömpölyög egy aláfestő brutális hideg hangmassza. 





Egy világvég hangulatot szólaltat meg az albumnyitó Martyrdom erősen sodró torzított black metálos gitártémáival és Lord Necroshine (Tauszik Viktor) post-apokalipszisbe sűrített hullámzó dallamos hörgése. Utópisztikus masszaként hömpölyög végig a The End Of Modern Civilization gépiesen lehangolt monoton löktetése, ami áthúz a Disenchantment elektronikus sci-fi töltetű futurizmusába. A The Second Stage Of Grief címadó dal tovább vonszolja az nyomasztó gépies sötétséget, a lassú riffelésű súlyos doom és dallamosan száguldó gitártémái beleveszve egy újabb futurista hangaláfestésbe, hogy egyenes folytatásként vigye tovább a zörgő elektronikus gépies zúzdát a Nothing anomáliáiban. Rövid harcias filmzenei hangulatot kapunk a Beyond Recal vibrálóan lüktetető világából, előkészülve egy épp kitörő háborúra, amit meg is kapunk az Unborn Saviours apokalipszis látomásától szenvedő minimál riffes, gépiesen lüktető ipari metáljában. Zárásként őrlő hidegrázós verejtékben tör ránk a Small Piece Of Earth's Time komótos lassúságba nyújtott visszhangos, máskor rövidebb ideig durván begyorsulva váltakozó témáinak világvége hangulatából.



A halott jövő, egy fuldokló halott társadalom világképe vetül ki az OIEP utópisztikus látomásokkal átszőtt albumából. Egy világkép ahol nincs érték, nincs erény, nincs ember... csak romok, törmelék és sivárság. Hangsúlyoznám, hogy egyfajta kísérletező zenéről van szó! De mégis egyedi, különleges, rejtelmesen kreatív alkotás. Aki egy kis egyediségre, extrémségre vágyik az nyugodtan próbálkozzon a létezés büntetésével. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése