A szeptemberi HammerWorld magazin CD mellékleteként megjelenő Wall of Sleep – No Quarter Given című 5. soralbumáról nyugodt szívvel mondhatom, hogy nekem is, és még jó pár magyar doomernek az év várva várt albuma. Négy hosszú évet kellet várnunk, hogy a hazai doom királyok új stúdióalbummal jelentkezzenek. De most vége a böjtnek és a lejátszókban egymás után forognak újra és újra az új Wall of Sleep klasszikus heavy/doom dallamai, amik az előző When Mountains Roar albumukon már nyomott hagyott hard rock, klasszikus heavy metál és bluesos stílushatásoktól most még dallamcentrikusabbak, melodikusabbak, harapósabbak, és fogósabbak is egyben.
Az új album 9 dalt tartalmaz és már rögtön a címadó dalban megmutatja erejét. A No Quarter Given (amit már előzetes dalként minden doomer megdöngetett a világhálónak köszönhetően) első másodpercétől az utolsóig füstölve zakatolnak a több mázsás dübörgő riffek, amik tudatják velünk, hogy ebben a dalban valóban nincs kegyelem. Füleki Sanyi és Kemencei Balázs technikás ikergitár játékukkal hódítóként igázzák le hallójáratainkat, Cselényi Csabi pedig itt még jobban kihozza magából a maximumot, rendesen bele rakja hangját énektémáiba. Ez egy tipikus koncert és albumnyitó dal, ami valóban megadja az album erősségét és egyben, sajnos a hátrányát is. A hátrány alatt azt értem, hogy mivel tényleg egy erős dal, ezzel a srácok ki is játszották az album legnagyobb ászát. De azért vannak rajta még bőven meglepetések! Ezt követő Hey Annie daluk egy laza, harmonikus hard rockos doom ballada. A mélyen húzó témák ötvözve vannak egy kellemes hard rock hangulattal, amit kiemelnek, megszíneznek az alájuk szőnyegként befuttatott Hammond orgona játékával, ami a dalvégére egy igazi hard rock feelingben csúcsosodik ki. Csabi ének dallamában itt hallok egy Klaus Meine (Scorpions) vonalat a refrénben pedig egy erős, az ő hangjához nagyon jól passzoló DIO-os hatást. Egy fűrészgép groove-os szaggatásával hasítanak belénk a Twelfth-Night Fight röfögős riffjei. Lassú cammogós tempójukat egy jó ízű délies szóló szakítja meg, majd ezután folyton vissza-visszatérve vashorgokként húzzák tovább a dal vontatott témáját egészen az őt követő Reborn In The Daylight klasszikus heavy metál kezdésű újabb balladás darabjáig, amiben lassan és őrölve erősödnek ki, vannak jelen a dallamcentrikus Touble hatások. Ugyan ilyen őrlő hatásokkal húznak a The Last Decade rituális, kissé törzsi dob alapokra fektetett éhesen vadként dühöngő lassú őrjöngésesei is, amik után egy féktelenül robogó doom gőzmozdonyként zakatol át rajtunk a Burst Into Flames. A dal riffei itt is acélszörnyetegek vadásznak ránk és tüzes karmaikkal tépik fel bőrünket. Ha az előbb a No Quarter Given-re azt mondtam, hogy az album adu ásza, akkor a Burst Into Flames a második ásza dala ennek az albumnak. A Behind This Wall egy klasszikus lassú doom himnusz, megspékelve a hangulatosan elszállós, remegős Hammond orgona hangjával és zseniális megoldású gitár szólókkal. Persze azért a dal végére kapunk egy ökölnyi metál riff állast, amitől látjuk a napot és a csillagokat miközben már a fejünkben zúgnak a Moon Street Lady rúdon táncoló szépséges dallamai. És, hogy valóban meghajoljunk az album nagysága előtt arról a Dusk Of Madness lassú keringője gondoskodik. Olyan ez a dal, mint ha csak egy Ozzy szólóalbumról maradt volna le. Csabi hangjában van valami Ozzy-s ˝denevéres˝remegés, és az ikergitáros párosunk is úgy penget, hogy az már szívbemarkoló.
Én úgy érzem a No Quarter Given album nagy mérföldkő lesz a Wall of Sleep történetében. Zeneileg jóval tovább menetek előző albumuk, a When Mountains Roar új stílusirányzatokat behozó vonalán. Csaba pedig jobban bele rakta hangját és talán jobban is magáénak érzi ezt az albumot, mint az előzőt. Senki ne úgy induljon ennek az albumnak, hogy a régi Wall of Sleep-et várja. Ez már egy új, sajátos stílusban összeforrott Wall of Sleep, amiben a dühös és lassú témák épp úgy megtalálhatóak, mint a harmonikus balladás dallamok, amik nálam nagyon betaláltak, nem is beszélve a Fülöp Adrián hangulatos Hammond orgona játékáról, na és Pallagi Attila remek vokáljairól.
Tagok: Preidl Barnabás - basszusgitár, Füleki Sándor - gitár, Kemencei Balázs - gitár, Cselényi Csaba - ének, Szolcsányi 'Szása' Szabolcs - dobok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése