2014. december 4., csütörtök

Underground arcok – Tauszik Viktor és Czetvitz Norbert (NADIR)

A Hands Of Doom Underground arcok második rovatában két olyan zenésszel ismerkedhettek meg, akik már zenei pályájuk kezdete óta együtt vannak és nem csak zenészként, de barátként is kiválóan kiegészítik egymást. Tauszik Viktor és Czetvitz Norbert a Nadir zenekar alapító párosa közel 20 éve vannak jelen a magyar underground életében. Az együtt eltöltött hosszú évek tapasztalatairól, sikereiről, csalódásairól saját szavaikkal beszélnek.

Sziasztok! Ti egy 20 éve együtt zenélő páros vagytok. De gondolom, barátságotok ennél korábbra nyúlik vissza. Mikorra is pontosan?

Norbi: Valójában pont a barátságunk nyúlik vissza húsz évre, már valamivel többre is. Ugyanazon a lakótelepen nőttünk fel és arrafelé elég kevesen hallgattak metált. Mi is a kazetta-cserélgetés ismerkedtünk meg és mondhatom, a legjobb barátok vagyunk! Az eredeti tagságban viszont Vitya még nem volt benne. A zenekart 1993-ban Báti Attila barátommal kezdtük, ő volt a Dark Clouds első énekese. Vitya amolyan angoltanár szerepkörben került a képbe később, amikor a magyar nyelvű dalszövegekről át akartunk térni angolra – aztán itt ragadt.

Ezek szerint az eddigi közös munkáitoknak szilárd alapja, hogy nem csak zeneileg, de barátilag is egy hullámhosszon mozogtok?

Norbi: Vityának brutális CD-és kazettagyűjteménye van, állandóan nála lógtam és „koldultam” kölcsön a legjobb zenéket. Nap mind nap egy társaságban fociztunk és jártunk koncertekre. A közös favorit a Moby Dick volt, de már akkoriban mondogattam, hogy nincs más olyan magyar banda, amely az én ízlésemnek megfelel. Amikor megszületett a zenekar alapításának ötlete, Vitya csak azért maradt ki az első körből, mert a Dark Clouds abszolút iskolai bandának indult. Hugóval (Köves Hugó gitáros) – akivel szintén több mind 20 éve zenélünk együtt – az iskolai metal koncerten találtuk ki, hogy komolyabban kezdünk el foglalkozni a gitározással (előtte két másik srác játszott velünk rövidebb ideig, de Hugóék pincéjében vetettük bele igazán magunkat a dalírásba). Megvannak azok a felvételek, de senkinek nem ajánljuk!

Nadir
Vitya: Én valóban eltérő közegből csapódtam a társasághoz, koncertekre viszont rengeteget jártunk együtt és az extrém underground zenei „kiképzésemet” is tőlük kaptam. Lényegében a zenei ízlésbeli átfedések és az újpesti kötődés jelentette a kapcsolódási pontot. Idővel a zenekari próbákra is egyre gyakrabban jártam le. Már akkor is tetszett, hogy gyökeresen mást akartak játszani a színtér zöméhez képest és már akkor is konkrét, határozott zenei elképzeléseik voltak.

Mi volt az első meghatározó rock, vagy metál zenei album, élmény, amivel először kapcsolatba kerültetek?

Norbi és Vitya: Alapvetően egy korosztály vagyunk, így nagyjából ugyanazok a lemezek voltak a kezdeteknél meghatározóak. Nálunk az Iron Maiden Powerslave-jével, a Scorpions Savage Amusementjével, a Judas Priest-féle Painkillerrel, meg az Anthrax dolgaival (a Joey Belladonna-és a John Bush-korszak egyaránt!) kezdődött minden. Ezek az albumok a mai napig is fontosak számunkra. Az első találkozásunk alkalmával egyébként a Testament és az ő The Ritual albumuk került először szóba, mint „közös nevező”, majd a már említett Moby Dick, akiknek a pesti bulijaira innentől kezdve együtt mentünk.

Ha jól tudom gimis zenekarként indultatok egy koron, az akkori zenei világ mennyire befolyásolt benneteket abban, hogy mit is szeretnétek játszani?

Norbi: Akkoriban, 15-16 évesen a korai Paradise Lost, a korai Tiamat (innen a Dark Clouds név), a Bolt Thrower, a My Dying Bride volt a meghatározó számunkra, vagyis a klasszikus doom / death irányvonal. Később ez az irányzat felhígult, mi pedig egyre csak keményedtünk. Egyébként azidőtájt mindent a death metál és a grindcore uralt. A haverjaink többsége ennek a gyors őrlésnek volt a híve, míg a brit doom /death vonal épphogy csak elkezdett éledezni. Minket (Báti Attila akkori énekessel) viszont nagyon megfogott ennek a stílusnak a hangulata. Vitya a dallamosabb metal dolgok felől érkezett és egy gyors „átképző” után vérhányásban találta magát.

1993-ban Budapesten megalakult Dark Clouds néven az a zenekar, amiből mára a Nadir lett. A Dark Clouds kezdeti éveiben milyen elképzelésekből, tervekből indultatok ki? Milyen zenét képzeltetek el magatoknak?

Norbi és Vitya: Az előző válaszban felsorolt zenekarokkal ezt a kérdést lényegében meg is válaszoltuk. Ezen klasszikus bandák hatásai gyakorlatilag a mai napig érződnek a zenénkben. A következő fontos hatásunk az Obituary, Gorefest nevével fémjelezett groove-os death metal, illetve a Crowbar. Ebben az irányában indultunk tovább. Az elején persze még küzdöttünk a hangszerekkel rendesen. A rengeteg próba vitt előre, na meg a fanatizmusunk.

Dark Clouds 1995 körül Szabó Szilárd (jobbról) basszusgitárossal
1996-ban jelent meg az első demótok a Requiem For A Helpless World, ami elégé pozitív visszajelzéseket kapott az akkori fanzine-ek és a nagyobb szaksajtók lapjain. Ez mennyire adott lendületet nektek? Gondoltátok volna, hogy az emberek, a rajongók ilyen jól fogadják majd ezt az extrém, sötét hangulatú zenét?

Norbi: Az első anyagunk fogadtatása állomszerű volt. Akkoriban Hugóék szobájában készültünk napi két próbával az első stúdiózásunkra. Az egyik erősítőnk egy régi csöves rádió volt, a másik meg egy TV-ből átalakított cucc… Dobunk egyáltalán nem volt, az akkori dobosunknak (Tasi Krisztián) házilag eszkábáltunk össze egy vicces cájgot, hogy azt püfölje. Sajnos ez érződik is a felvételen. Ő inkább egy jó barát volt, mint dobos, de az egész zenekar már akkor is egy baráti társaság volt! Hatalmas feelingje volt annak az időszaknak! Mindennap arra koncentráltunk és arra készültünk, hogy valami különlegeset hozzunk létre.

Ha jól tudom ekkor szilárdult meg az a zenész mag, ami ma is alapja a Nadirnak?

Norbi: Vitya 1996-tól, Hugó 1995-től számít tagnak, én pedig 1993-tól nyomom a bandát. Szabolcs (Fekete Szabolcs dobos) ’97-ben érkezett a zenekarba. A kezdeti időkben azért nagy volt a jövés-menés, talán Szabolcs érkezésével szilárdult meg a tagságunk. Ő hozta magával Szilárdot (Szabó Szilárd), az akkori bőgősünket és évekig ezzel a felállással meneteltünk. Nagyon vékony jégen jártunk mindig, de a barátságunk mindig összetartotta a bandát. 1997 környékén már voltak normálisnak mondható hangszereink és akkoriban már többet koncerteztünk főleg Budapesten az egykori Fekete Lyukban játszottunk, de vidéki is voltak fellépéseink.

A Dark Clouds-nál nyugodtan elmondhatjuk, hogy a legsikeresebb éveitek az 1999 és 2001 közötti időszak volt. 1999-ben jelent meg a The Horror Of It All kislemezetek, ami sorra hozta a koncert meghívásokat, majd 2000-ben az első albumotok a Nadir címmel, ami már a Nephilim Records gondozásában jelent meg, Ti ezt az éveket, hogyan éltétek meg?

Norbi és Vitya: Nyilván sokat segített, hogy az akkori hazai underground színtér legnagyobb neveivel (Testimony, Neck Sprain, Cadaveres De Tortugas) volt lehetőségünk turnézni az országban. Sőt, idővel önálló turnék szervezésébe is belevágtunk. Ha picit még tudatosabban működtetjük a bandát, akkor sokkal sikeresebbek is lehettünk volna. Viszont az csak egy dolog, hogy az önmenedzselés nem volt rendben nálunk, mert zeneileg és szövegileg is egy érési folyamat közepén jártunk éppen. Meg akartuk fejteni a világot (azaz „okos”, megfejtős dalszövegekben és sok felesleges váltással tarkított, itt-ott öncélú zenében utaztunk). Az, hogy a mai időszakban olyan harmonikusan tudunk dolgozni, az első anyagokhoz kapcsolódó napi harcainknak köszönhető. Ma már vigyorgunk ezeken a dolgokon, de akkor mindannyian nagyon meg akartuk mutatni a tutit… Roppant boldogok voltunk, amiért a Nephilimnél jöhet ki az első teljes albumunk és mindent belesűrítettünk (talán túl sokat is). Bár az azt megelőző EP-nkre, a The Horror Of It Allra ez fokozottan igaz… Utána viszont elkezdtünk a szolnoki Denevér stúdióban dolgozni Cserfalvi „Töfi” Zoltánnal és meg is történt az előrelépés lemezről lemezre.

Dark Clouds - Global Depressing System (2003)
A Nephilim Records csődje miatt a második albumotok a Global Depressing System már szerzői kiadásban jelent meg. A kiadó csődje visszavett belőletek valamennyit, vagy inkább csak egy pillanatnyi csalódás volt?

Norbi & Vitya: A Nephilim földbe állása váratlanul ért és persze fájdalmasan érintett bennünket, főleg mivel egy kész lemezanyagunk várt volna kiadásra. Mégsem éreztük úgy, hogy ebből a helyzetből nincs kiút. Annál komolyabb eredményként tudtuk értékelni, hogy a Global Depressing Systemet egyáltalán meg tudtuk jelentetni. A zenei közeg persze nagyot változott addigra: akkorra tehető a gótikus irányzat felvirágzása. Na, ehhez nekünk semmi közünk nem volt! Elhatároltuk magunkat az egésztől, egyre jobban nyitottunk a hardcore felé… Mondani sem kell, akkoriban eléggé szegregáltan léteztek a stílusok egymás mellett, átjárás alig. Mi pedig rendkívül nyitott arcok voltunk és zenefanatikusok! Sokan úgy kategorizáltak minket, hogy ez valami hardcore-os dolog és így már nem is érdekelte őket. Ma már ez viccesnek hat, de ha akkoriban valaki death metalt hallgatott, az nem nagyon volt vevő a doomra vagy a HC-re. Próbáltunk valóságos, „földközeli” dolgokról szövegeket írni és egy kicsit kerekebb, rövidebb nótákkal kirukkolni. Ismét elég igényes cuccot hoztunk össze – ez mindig is jellemzett minket – és rengeteget fejlődtünk, de az anyag fogadtatásakor azért hozzá kellett edződnünk a színtér átalakulásához. Megint más kérdés, hogy mai aggyal gondolkodva azt kell mondanunk, bizonyos szempontból átestünk a ló túloldalára a Globallal: túl steril lett és komoly váltást jelentett az elődjéhez képest.

Azóta szerzőiben adtok ki minden albumotokat?

Norbi: Az elő Nadir lemez (Tenacity) óta minden anyagunk ingyenes és letölthető. Amikor erről döntöttünk, ez még nem volt szokványos, sőt elég furán hatott! A cél az volt, hogy minél több emberhez jusson el a zenénk és a mondanivalónk.

A Dark Clouds évei alatt körbe turnéztátok az egész országot, sőt jártatok a környező országokban is és felléptetek igen nagy nevek előtt is. Ezek közül melyik koncertek voltak a legemlékezetesebbek?

Norbi: A legemlékezetesebb Dark Clouds koncert a legelső volt. Nagyon be voltunk szarva. Mindent magunk szerveztünk és intéztünk, csak totál nyomorékok voltunk hozzá… Eladtunk 300 jegyet egy olyan helyre ahol se előtte, se azóta nem volt hasonló rendezvény. Teleplakátoztuk Újpestet és Palotát is, elég komolyan rákészültünk. Végül nagyon nagy sikert arattunk! Ez még évekig segített átvészelni a nehezebb helyzeteket. De hatalmas élményt adott később a pécsi Crowbar buli vagy a DRI előtti fellépés Pesten és természetesen, amikor a Moby Dick előtt játszottunk több alakommal is. Volt egy 120-as Skodám és mindenhová azzal mentünk, ha meg éppen működésképtelen volt, akkor vonattal. A Skodában nem nagyon volt fűtés, így télen különösen kemény volt a túrázás.

De hiába a szép emlékek, 2004-ben a zenekar fordulóponthoz ért. Mi is történt akkor?

Vitya: Egyetlen emlék sem volt hiábavaló. Még csak törés sem következett be a pályánkon, minden ment tovább a maga útján – főleg amikor hosszabb kihagyás után Turbók Gergő személyében új bőgőst találtunk és újból koncertezni kezdtünk –, csak éppen úgy éreztük, hogy a zenénk olyan irányba fejlődött, hogy az már nem egyeztettethető össze a régi névvel.

Nadir - Tenacity (2005)
És ekkortól beszélhetünk a Nadirról?

Vitya: Igen. Az első album címe után neveztük át magunkat, hogy a folytonosságot érzékeltessük.
Az első Nadir albumnak a Tenacity-nek milyen volt a fogadtatása 2005-ben?

Norbi: Igazán csodálatos! Főleg annak fényében, hogy a névváltással mintegy elölről kezdtünk mindent. Volt is bennünk némi félsz amiatt, hogy a már bejáratott Dark Clouds név helyett Nadirként folytatjuk, de mindenképp meg kellett tennünk ezt a lépést. Felnőttünk és megérett a helyzet az új névre!
A metál körök, rajongók kíváncsiságát mennyire keltette fel a Nadirrá való átszerveződés?

Norbi és Vitya: Sok helyen hírt tudtunk adni a változásról, vagyis elég jól kommunikáltuk, hogy mi miért történik. Ezt mai szemmel sem csinálhattuk volna profibban. Talán ez volt a korai időszakban az egyetlen igazán tudatos döntésünk! Aki érdeklődött a zenekar iránt, az valószínűleg értesült a változásokról!

A Nadirral már bátrabban nyúltatok, nyitottatok más zenei irányzatok felé, ez tudatos volt, vagy addigra már mások voltak a zenei elképzelések, hatások?

Norbi és Vitya: A Nadir már egy összeérett társaságot mutatott. Mind említettük, zene-fanatikusokból áll a banda és akkoriban már ez a zenénkben is megmutatkozott. Nem nagyon gördítettünk semmi elé akadályt. Ha valami mindannyiunknak tetszett, akkor az lemezre is került – ennyi!
Viktor és Norbi akcióban
A Nadir eddigi anyagai 3 nagyalbum, 2 split és 1 kislemez. Most mi a helyzet nálatok zeneileg?

Norbi: Épp a napokban készült el közös split EP-nk a nyírbátori Drow zenekarral. A két zenekartól két-két dal került fel rá. De ezzel párhuzamosan már dolgozunk a következő Nadir nagylemezen, amely 2015 elejére várható. Egy elég sokrétű koncept album lesz, zeneileg és szövegileg is magasra tettük a mércét. Talán az Eco-ethic lemez vonalához hasonlíthatóak az újabb számok.

Ha visszanéztek az időben, a Nadirral ugyan azokat a csatákat kell megvívni, mint akkor a Dark Cloudsszal?

Norbi: Dehogyis! A kezdeti időkben mindennel harcoltunk: a hangszerekkel (amikor voltak egyáltalán…), de még egymással is! Hiába voltunk barátok, az egók nagyon dolgoztak! Mi egymás között a Nadir elindulástól számítjuk igazán a minőségi zenélést. De ha nincs ez a korai időszak, akkor nincs semmi sem! Minden mindennel összefügg! A korai Dark Clouds érában mindent nagyon komolyan vettünk, csak a körülmények jelentettek akadályt – elsősorban a pénztelenség –, na meg az, hogy nem nagyon tudtunk zenélni… (Akkoriban azért elég sok tagcserénk is volt.) A Nadir elindulásától kezdve harmónia van a bandában és 2005 óta csupán két bőgős-cserénk volt.

De ne feledkezzünk meg a projekt zenekarokról sem. Az Our Existence Is Punishment és a Ghostchant. Ezek, hogyan jöttek?

Norbi: Az OEIP-et azért hoztuk össze, mert Szabolcs – aki mindkét bandában dobol – elég jól beletanult a felvételkészítésbe és voltak más jellegű témáim, amelyeket nem akartunk félretenni. Ketten kezdtük Szabolccsal, aztán hívtam Kósa Danit (aki később a Nadirban is basszusozott) és Vitya is kihagyhatatlannak bizonyult ebből. Nincs rajta komoly reflektorfény, pedig nagyon jó anyagokat hoztunk össze! Főleg a második albumunkat mondanám elég egyedi világvége-zenének. A hangzás és a stílus is igen különleges, nagyon büszke vagyok rá! Jövőre az OEIP-nek is érkezik majd az új anyaga! A Ghostchant viszont egyre komolyabb teret nyer. Valahogy erre a bandára jóval többen figyelnek, mint ahogy vártuk. Nyilván a jól sikerült bemutatkozó anyagunk miatt is. Maga a tagság is olyan nevekből áll, akik már egyenként elég sokat tettek le az asztalra. A GC projektnek indult (Jakab Zoli barátommal egy meccsen beszéltünk arról, hogy kéne valamit csinálni.) Gondoltam, írok pár számot, ő meg énekel rá és majd valakiket megkérünk, hogy segítsenek a feljátszásban. Aztán Zolit annyira ráérzett a dolog ízére, hogy beszervezte Mátét dobolni ő pedig hívta Big-et gitározni (mindketten a The Idoru soraiból ismertek) Danit ide is én hívtam, mert egy zseni a hangszerén.

Az OEIP olyan időszakos, alkalomszerű, de a Ghostchant igen aktuális. Hisz hamarosan debüt koncertje lesz. Lesz ennek folytatása?

Norbi: Igen, mindenképp! Decemberben mutatkozunk majd be élőben. Addig viszont még összehozunk egy új anyagot! Amíg nincs tíz nótánk, nem igazán lehetett koncertezni, de a jövő évben külföldi bulijaink is lesznek! Itthon évi pár fellépésben gondolkodunk mindössze.

Beszéljünk kicsit az undergroundról. Engem folyamatosan bosszant az a sajnálatos tény, hogy nem jellemző a zenekarok közötti összetartás. Helyette inkább piszkálódás és trú arcoskodás van. Ti, hogyan látjátok a mai hazai underground zenei világot? Mik a hibák, és szerintetek mi vihetné előre?

Norbi Jakab Zolival és Réti Zsoltival (kupagyőztes lett az Újpest)
Norbi és Vitya: A színtér hű lenyomata annak, ahogy a mai társadalom (nem) működik, lévén az egyik kis szegmense annak. A közösségi élet és a kommunikáció jelentős mértékben az Internetre tolódott át és ennek a helyzetnek a kialakulásában nagy szerepe van a közönségnek is a hozzászólásaival és posztolásaival. A modern kori kapcsolatteremtésének az előnye, de ugyanúgy hátulütője is ez. Nem lenne egyszerűbb minden szarakodást, sérelmet félretenni és csak a zenével foglalkozni?

Jól tudom, hogy a zene mellett a barátságotokat még szorosabbá köti az is, hogy ugyanannak a focicsapatnak a drukkerei vagytok?

Norbi: Vityánál csak később alakult ez ki, de valóban évek óta járunk meccsekre együtt. Ez természetesen közrejátszott a Hajrá lilák! című szurkolói nótánk megszületésében. Az eredeti ötlete viszont Réti Zsolt barátunktól származik, aki a klub hivatalos fotósa és a Rockstation webzine révén a koncertfotóiról is jól ismert. De Zoli (Jakab Z.) is hatalmas Újpest drukker! Ez egy másik nagy szerelem, ahol a barátok együtt szurkolnak az Újpestért!

Vagyis zene, barátság és foci mindörökké?

Norbi és Vitya: Pontosan! A barátság a korai időktől kezdve a muzsikálás létalapja volt nálunk, amelyet nem is lehet kihúzni a zenekar alól. A foci pedig egy további közös érdeklődési terület, illetve szenvedély. Sőt, a mai Nadir dalszövegek irányvonalában meghatározó állatvédelem melletti elkötelezettségünket konkrét tettekkel is alátámasztjuk. Ilyen megmozdulás volt idén a The Southern Oracle lemezbemutatója, amelyen nem csak felléptünk, de egyedi zenekari pólókkal is készültünk az eseményre, ezek eladásából pedig az Állatmentő Ligát támogattuk a befolyt összeggel (a kezdeményezéshez a Stubborn és a Ghostchant is csatlakozott). Ugyanilyen jótékony céllal készült az Animals Over People válogatás, amelyen szintén rajta vagyunk, méghozzá a Rescue Shelter nótánknak egy felújított és csak itt hallható 2014-es változatával.

Srácok, köszönöm szépen a beszélgetést!


Norbi és Vitya: Mi köszönjük a lehetőséget!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése