2015. május 10., vasárnap

Blackhoney - "nem fogunk brit pop zenét játszani"

Blackhoney 2013-as Kneel Down debüt EP-je után a napokban jelenteti meg első nagylemezét Karma Saliva címmel. A 2011 óta létező, és a hazai sludge/groove/doom vonalát erősítő csapattal a megjelenés előtti napokban beszélgettem új anyaguk munkálatairól, előkészületeiről, jövőbeli terveiről.


Sziasztok srácok! Vágjunk is a közepébe. Mikor és hogyan kezdődtek el az album munkálatai?

Feri: Szervusz! Januárban kezdtük el a felvételeket a debreceni MMP Studio-ban, ami jóformán a második otthonunk lett az elmúlt pár hónap során. A kezdetektől fogva simán mentek a dolgok; a dobfelvételek 1 nap alatt lezajlottak, a gitár-basszusgitár felvételek több alkalom voltak az énekléssekkel karöltve. Teljesen nyugodt és professzionális körülmények között dolgozhattunk és Pisti és Moszi szinte azonnal ráéreztek, hogy mit is szeretnénk kihozni az anyagból.

Ha jól tudom sokat agyaltatok azon, hogy hol vegyétek fel az új dalokat. Végül miért is esett a választás a debreceni MMP Studio-ra? 

Balázs: Valóban sokat agyaltunk és mindenképpen olyan hangzót szerettünk volna, ami megállja a helyét a magyar metál szférában, netán az európai színvonalat is megüti. Nem akartunk földhözragadt hangmérnököket, akik ragaszkodnak a saját- vagy a mai megszokott hangzáshoz, valamint nem szerettünk volna több millió forintot fizetni azért, hogy ugyanúgy szóljon a lemezünk, mint minden második zenekarnak és szerettük volna, hogy ha megvalósítják a zenekart a stúdióban, azok, amik mi vagyunk. Mint az bebizonyosodott, a legjobb döntés volt, hogy őket választottuk! Mellesleg jó a kávéjuk!


Hogyan és milyen hangulatban zajlott a stúdiózás? 

Holi: Teljesen otthon éreztem magam a stúdióban, a bennem lévő feszültségeket a környezet és a srácok teljes mértékben oldották. Gyakorlatilag úgy éreztem magam, mint ha otthon magamnak játszanék/zenélnék.

Balázs: Minden egyes felvételt egy kávéval és cigivel indítottam. A gitárfelvételeknél minden számnál sikerült az adott hangulathoz asszimilálódni és ez igaz az énekfelvételekre is. Úgy érzem ennek köszönhetően ki tudtam hozni magamból a maximumot és teljes mértékig kifejezni magam.
Feri: Nekem a stúdiózás fizikai része, a feljátszás egy napot vett igénybe, így a többi napokon csak kameráztam és gyúrtam a szlájdereket, haha!

Az új nagylemezetek május 12-én fog megjelenni Karma Saliva címmel. Mire számíthatunk ettől az albumtól, mit várhatunk tőle? 

Feri: Mindenképp sokkal érettebb és összeszedettebb, mint a kislemez. Számírás közben mindenkinek kialakul egy elképzelt stílus a fejében, aztán mikor visszahallgatod a kész lemezt, ezeket a teóriákat dobhatod is ki a kukába, mert teljesen más lett, mint amit elképzeltél, haha! Nagyon morcos és szigorú lett, súlyos riffek, dobtémák, énektémák. Különleges hangulatot és érzést fog kiváltani mindenkiből szerintem. A Karma Saliva egy koncept lemez, amit javallott egyben végighallgatni, mert van eleje és vége, de persze számonként is üt az cucc!

Vagyis továbbra is a Blackhoney-ra jellemző mocsaras riffekre számíthatunk?

Balázs: Nyilván az előző lemezünkhöz képest nem fogunk brit pop zenét játszani, azonban sok idő telt el és mára érezzük teljesen kiforrottnak a zenekar stílusát. Tehát nem térünk el a gyökerektől, csak szimplán mind a hárman megvalósítottuk önmagunkat és így lett kerek a zenekar.

Feri: Ez így van. A mocsaras riffek mellett előtérbe kerültek a metal témák, thrash metal témák, meg bármi más, ami épp hatott ránk. Összességében nem tudnám bekategorizálni magunkat egyáltalán, mégis most érzem azt, hogy kiforrtunk.

A 7 dalból kettőt már évekkel korábban megírtatok. Egy új albumnál mennyire előny, vagy hátrány, ha már ismert dal is szerepel rajta? Egyébként ezeket a dalokat átgyúrtátok, vagy ugyan úgy szólalnak meg, mint régen? 

Holi: Gyúrtunk rajtuk, hogy jobban belesimuljanak az album egészébe, végeredményben úgy érzem, hogy a régebbi nóták is beleillenek a képbe.

Balázs: Ezek a „régi” dalok, tulajdonképpen „régi-új” dalok. Ez alatt azt értem, hogy a kislemez után íródtak, valamint folyamatosan formálódtak a nagylemezt megelőző időszak alatt.

F: Ezen a szinten ez még szerintem sem előny, sem hátrány. Úgy értem, hogy például a Mastodon tuti nem rakott volna a legutóbbi lemezükre egy Crusher Destroyer-t vagy egy Blood and Thunder-t újra feljátszva meg keverve. Nekünk a régebbi nóták nem voltak rögzítve és nem hiszem, hogy bárki is észrevenné majd, hogy melyik kettő az a „régi nóta”.



Egyébként az album címe Karma Saliva mire utal, mire vezethető vissza?

Balázs: Ezt szavakba önteni nem igazán tudom. Talán úgy lehet a legkönnyebben megérteni, ha valaki végighallgatja a lemezt elejétől a végéig, és elolvassa a dalszövegeket. Ha sikerül valamilyen szinten a "hatása" alá kerülni, talán akkor érthetőbbé válik maga a koncepció is, valamint az album cím elnevezés is.

Márciusban a Crowbar előtt játszottatok a debreceni Roncsbárban. Milyen érzés volt egy ilyen példaértékű csapat előtt játszani? Illetve sikerült e valami extra tapasztalatot gyűjteni a ˝menőbb˝ színtérrel kapcsolatban?

Holi: Mikor megtudtam, hogy mi játszhatunk a Crowbar előtt, nagyon boldog voltam. Azután ahogy közeledett a koncert, ez a boldogság átment izgatottságba, pár nappal a koncert előtt pedig kezdtem rendesen ráforogni a dologra. A koncert napján már rendesen ideges voltam, görcsölt a gyomrom meg ilyenek. Még mikor a beállást csináltuk, akkor is teljesen ki voltam. Aztán ahogy megjöttek a srácok valahogy elkezdtem oldódni. Mindannyian halál lazák és jó fejek voltak. Sajnos túl sokat beszélgetni nem tudtam velük, de áradt belőlük a nyugalom, jó kedv. Mikor színpadra léptünk meg már minden ment, ahogy annak kell. Extra tapasztalat? Talán az, hogy sosem szabad elfelejteni, hogy attól még, hogy egy sikeres, legendás bandában játszol, ugyan azaz ember vagy, aki voltál. Ezen a bandán a hírnév egyáltalán nem látszott. Nekem ez nagyon tetszett bennük.

Feri: Én először kicsit szerényen álltam ehhez a dologhoz, aztán jött a rá parázás, majd a teljes felszabadulás a színpadon. Kirk végignézte a soundcheck-et, a dobosuk meg konkrétan mellettem/mögöttem állt és onnan nézte a bulinkat. Azt mondta, hogy gyilkos volt a shownk, aminek kurvára örültem! Összességében részünkről 10/10-es buli volt, nagyon odatettük magunkat és több visszajelzést kaptunk arról, hogy jó, amit csinálunk és jó az irány.

Balázs: Mindenképpen hatalmas megtiszteltetés volt, ez nem is kérdés. Amikor tartott a mi hangbeállásunk, Kirk ott bólogatott a keverőállásnál karba tett kézzel, az kissé zavarba ejtő volt, de örültem neki hogy belekukkantott mit is csinálunk. Koncert után Tommy Buckley-vel elegyedtem szóba és megdicsért minket, ami jól esett, sokkal többet azonban nem tudtam beszélni vele, mert pakoltak és már indultak is tovább. Tapasztalatot nyilván gyűjt az ember minden egyes koncert után, itt tanultam meg minél hamarabb levetkőzni a gátlásaimat, ami fontos - pláne ha tudod, hogy a Crowbar hall téged az öltözőből -, ha igazán jól akarod tolni a színpadon.

Régebben kiugró lehetőség volt egy kis csapatnak, ha egy nagyobb név előtt játszhatott. Szerintetek mára mennyire aktuális még az a tény, hogy ismeretséget és lehetőséget ad az, ha egy nagyobb banda előtt játszol?

Holi: Én személy szerint egyelőre nem érzékelem ezt a hatást. Maga a koncert körül sem volt nagy felhajtás. Én egy cikkről tudok, ami megjelent. Pedig basszus… a Crowbar volt Magyarországon. Nyilván nem vártam, hogy a Blikk-ben is ott lesz a nevünk a Crowbar alatt, meg nem is azt sajnálom, hogy nem pörgött a mi nevünk. Csak kicsit az szomorított el, hogy volt egy ilyen kaliberű zenekar kis hazánkban és alig-alig volt visszhangja.
Feri: Sok zenekar van, aki nagy nevek előtt játszott, mégis ugyanott tart, ahol eddig, vagy talán egy lépéssel előrébb. Nem elég, hogy egy nagyobb név előtt játszol - ez csak egy egyfajta referencia a zenekar részéről -, azért sokkal többet kell tenni, hogy elérj valamit. Nem kezdem el mondani, hogy mik ezek a dolgok, mert szerintem mindenki nagyon jól tudja, aki zenél és el akar valamit érni vele. Nyilván kiugró lehetőségnek számít és jól cseng, hogy a Crowbar előtt játszottunk, de ennél ma sajnos többet le kell tenni az asztalra.

Balázs: Mindenképpen jót tett a zenekarnak, hogy megmutathattuk magunkat a Crowbar előtt is, sok ember hallhatta, hogy mit is csinálunk, még olyan is, aki soha nem is hallott a Blackhoney-ról és csak egy Crowbar koncertre jött. Azt mindjárt gondoltuk, hogy nem fogunk velük amerikai turnéra indulni, van épp elég koncertjük és találkoznak épp elég emberrel/zenekarral, persze ha úgy jött volna ki a lépés nem lettünk volna semmi jónak az elrontója, haha! Szerintem manapság már ritka az ilyen, hogy egy nagyobb zenekar felkarol egy kisebbet, de történhetnek váratlan dolgok az életben.

Ha már a koncerteknél tartunk. Koncert és egyéb tervek a jövőre vonatkozóan?

Balázs: A lemezbemutató koncertünk május 30-án lesz a debreceni Roncsbárban a Frogshow, és a Phaidon társaságában. Utána pedig ahol csak tudunk, játszunk, hogy minél többen meghallják, hogy élőben hogy is szól a kis szörnyecskénk. Van tervbe véve videoklip, valamint külföldi koncertek is, minden aktualitás megtalálható lesz a facebook oldalunkon!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése