2016. november 22., kedd

SpiritBell - Guided By Evil Light (2016)

Hazai viszonylatban nem igazán dúskálhatunk túlzottan a tradicionális epic heavy/doom bandák lemezeiben. Ezért is volt örvendetes számomra, hogy régi ismerőseim, a Dél-dunántúli SpiritBell három évnyi hallgatás után újra hallat magáról.
A német Witches Brew  kiadó jóvoltából, november 15-én megjelenő Guided By Evil Light című új lemezük a zenekar első igazi lemezének is tekinthető. Amit talán mégsem neveznék annyira újnak, hisz az albumon szereplő újra játszott, korábban már kiadott demós dalaik, valamint az ez év elején előzetesként bemutatott Full Moon Madness daluk, illetve a lemez Cirith Ungol feldolgozása már jól ismeretek az avatottabbak számára. Ezért inkább ezt a lemezüket, mindenféle rossz szándék nélkül, egy visszatérőalbumnak nevezném. Amelynek dalai a tőlük megszokott módon továbbra is a Candlemass, The Obsessed klasszikus doom vonalából, illetve a Metal Church, a Vicious Rumors, és a King Diamond  féle heavy metal éra gyökereiből táplálkoznak, és eredményeznek egy 10 számos, vérbőn lüktető heavy/doom lemez.


Ennek nyomban ékes bizonyítékául szolgál az albumindító, The Namless Solider. Melynek nehéz acélveretes döngölései, valamint énekesük, Pixi fejhangon elvisított refrén részei esszenciálisan adják vissza tradicionális heavy/doom metal feszes riffelésű értékeit. Az ezt követő Desert Ghost enyhén horror metalba és a már-már funeral doomba hajló lassúságát, a komor szövegmondásos téma mellet ötvözi némi keleties beütés, ami ez által csak még kifejezőbb súlyt ad a dalnak. Nagyjából ugyanezt a monoton málhát viszi tovább a The Flying Duthcman belassult feszessége, amelyben ismét előtűnnek Pixi (King Diamond szerű) hideg rázós, visítós refrénei.

A Breath Of The Raven introszerű varjú károgásával egybefűzött akusztikus bevezető monológja alól fokozatosan kúsznak elő őserejű doom fiffek. A gitár-dob egy precízen beállított gőzgép zakatolásával dolgozik együtt, remekül hozzák a nagykirályos széles terpesz, derékból bólogatós érzést és Márkó Zoli technikás szólójátékával az album csúcspontjává emelik a dalt. Ami egyben a lemez eddigi heavy/doom vonalát is zárja.


Ugyan is, ha a lemez szerkezetét, tematikáját nézzük, azt mondhatjuk, hogy két részre van osztva. A fenti négy dal a csapat tradicionális heavy/doom agyarait villantja meg, míg az ez ezt követő dalok a klasszikus, metálosabb arculatát. Gondolok itt a balladás kezdésű Full Moon Madness, vagy az őt követő I Am the Vengeace démoni speed/power metalos tempóira, amik a ’80-as évek (Accept, Iron Maiden, Saxon) szegecsekkel kivert korszakát idézi fel bennem. Csak úgy, mint a Queen of the Night, és az instrumentális témájú Ivan The Terrible öblösen vastag szólói, illetve az utánuk jövő Horgonyt fel kalóz metalos lendülete. A záró Cirith Ungol  - Doomed Planet feldolgozásukban még utoljára ránk szabadítják mázsás riffeik belassult úthengerét, és ördögvillázó témáit.
Mindent összevéve a SpiritBell - Guided By Evil Light lemezének sikerült visszahoznia a ’80 évek metal hőskorszakának legendás hangulatát. És csak tiszta szívből reménykedni tudok abban, hogy ennek a visszatérő lemeznek hamarosan egy igazi, új nótákkal telerakott folytatása is lesz.

STAY TRUE!




2016. november 17., csütörtök

Southern Comfort - S.C.E.P. ’EP 2016

A felvidéki Southern Comfort zenekarról nyugodtan elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legenergikusabb hard/blues rock bandája. A nagykaposi srácoknak már 2012-es, Csak lazán című debüt EP-jükön érezni lehetett, hogy nagyon a vérükben van ez a stílus. Amire a 2014-ben kiadott, Blues N’ Roll című nagylemezükkel csak még jobban ráerősítettek. A most megjelenő, S.C.E.P. kislemezükkel viszont tökéletesen bebizonyították, hogy iszonyatos feelinggel tudják a dögös blues rockot nyomni
Új angol nyelvű EP-jükön korábbi Blues N’ Roll albumuk 4 dalát dolgozták át, amiről a csapat énekese, Vajda Jancsi így beszél: „Már rég tervezgettük, hogy kiadunk egy angol nyelvű anyagot is. Mivel nem csak Magyarországon zenélünk, hanem itt Felvidéken is, ezért soka nem magyar ajkú rajongója is van a bandának. Sőt, vannak külföldi követőink, aminek nagyon örülünk, ezért szerettünk volna egy kicsit Nekik is kedvezni ezzel az EP-vel. Persze, a jövőben továbbra is maradunk a magyar szövegeknél, csak úgy gondoltuk, hogy csináljunk egy különleges kitérőt is.
Na, de lássuk ezt a négy dalt. A nyitó Easy Come, Easy Go már első hallásra remekül hozza a Kopaszkutya című filmre emlékeztető laza, hanyag hungaro-rockját, amit a Hammond orgona játékossága, és a gitár ízes szólója tesz slágeressé. Az utána jövő Smoke It egy hívogató, füstös bár hangulatát idéz, míg a Right Place, Right Time már egy jó adagnyi, ’70 évekbeli kemény hard/bluesos retró töltettel pörköl oda a táncos lábúaknak. Iszonyatosan nagy feelingekket hoznak a billentyűk és a gitár feszes párbeszédszerű játékai, amikhez nagyon jól passzol Vajda Jancsi rekedtes, karcos énekhangja. A záró 10 Minutes megint csak egy jó felépítésű, feszes húzású hard rock nóta, amit igazán egyedivé tesz, a dal végi veszett rock n roller zongora „kalapálás”.


A srácok most is nagyon jól nyomják ezt a koszos blues rock érzést. És azt kell, hogy mondjam, a dalok talán angolul még jobban is hasítanak. Nemhiába, ennek a stílusnak ez az igazi nyelvezete. 




2016. november 15., kedd

Red Swamp - Tiszassippi (2016)

A budapesti stoner/sludge metálban utazó Red Swamp zenekar tavaly ősszel egy remek, 3 számos kislemezzel hallatott először magáról. Az akkor még Swamp néven megjelenő EP koszos, mocsaras (csak a sablonosság kedvéért megemlítendő szokásos Down, Crowbar, Pantera, The Southern Cross, stb. hasonlatok) dalai már első hallásra meggyőztek arról, hogy a jövőben érdemes erre a frissen avanzsált csapatra is odafigyelni. A tavalyi év egyik meglepetéseként megismert csapat ez évben megnyerte az A38 Talentométer fődíját, majd röviddel ezután, The Animal címmel egy új dalt mutattak be. Most pedig itt van a nemrégiben megjelent első nagylemezük, a Tiszassippi.
A 10 dalos albumra (amit a svéd Jens Bogren masterelt, aki korábban, olyan zenekarok albumain dolgozott, mit a Soilwork, az At the Gates, vagy az Arch Enemy) a fentebb említett EP, valamit a The Animal daluk újrakevert változatai mellet vadonatúj dalok is került fel, amiken már jól hallani, hogy a csapat merészen próbál kikacsingatni a mocsaras metál kategóriájából is. A zenéjüknek továbbra is irányvonalat adó, feszes sludge dagonyái mellé erőteljesen bekúsztak a dalaiknak szilárd hangzást és érős dinamikát kölcsönző húzósabb groove metalos megoldások. Amiktől a lemez még súlyosabb, és még állatiasabb módon zúdítja ránk mocsaras riffeit.


Az albumindító Bitter Paradise jól tükrözi a csapat ezen irányú megújult zenei törekvéseit, és egyben nyomatékos faj-hang-súlyt ad zenei fejlődésüknek is. A dal, szó szerint arcba robbanó erős, agresszív riffelései egy az őszi avarban túró vadkan csordát is megrémisztenének. Akár egy beszteroidozott gyilkos állat, aki ösztönösen, kíméletet nem ismerve, acsarkodva rágja át magát hallójárataidon, hogy csontos karmait húsunkba mélyesztve vonszoljon végig a címadó Tiszassippi lassú folyású, mély, komótos stoner/doom ingoványába.


A klasszikus ˝kockásinget szaró˝ stoner/doom elemeket felsorakoztató, No More Of You kezdetei málhái egy jó adagnyi új irányvonalú szikár groove-os megoldásokkal vannak tarkítva, csak úgy, mint az őt követő füstös, délies sztóner metál alapú Kill The Lights, aminek a végén állcsúcsunkra egy erős sludge/doom öklöst kapunk. Az ezt követő, általam csak mocsár ciklusnak nevezett Drain, The Lair és a Holy Burden hármasa ismételten a cuppogósabb ingoványos dallamok felé veszi az irányt. Az újra játszott The Animal-ból egy ultra súlyos ballada kerekedett, ami egy fejletépően veszett fűrészeléssel erősít rá a közepén. A Win és a záró Sound Of The Frist a megrogyasztott riffei mellet a srácok erősen rágyúrtak egy depresszióba forduló modern gronge-os reménytelenségbe forduló „generációs” hangulatra is, amikkel kellőképpen lehúztak zenéjük koszos mélységeibe.
Az igaz, hogy mostanában kijött az új Down, meg a Superjoint… na és. Nekünk meg itt van egy RED SWAMP!  Ugyan is Tiszassippi dalaira nem tudom azt mondani, hogy itt most olyan, amott meg ilyen. A Tiszassippi ízig-vérig Red Swamp! Érezni rajta, hogy a srácok beleadtak apait-anyait, (nem is beszélve Kovács Gergely énekesről, aki szívét-lelkét kiénekli, kihörgi, rekesztve kiköpi dallamaiban) és egy olyan bivalyerős, masszív albumot tettek le az asztalra, amivel a hazai mezőny jó pár nagy arcát maguk mögé utasították, és még a külföldi mezőny éllovasaival szemben is keményen megállja a helyét. A Red Swamp számomra az utóbbi évek egyik LEGJOBB hazai stoner/sludge/doom libabőrt adó zenekara, akinek első lemezükkel sikerült kilépniük, vagy inkább túllépniük az egykori doom legenda, a MOOD árnyékán. 


2016. november 10., csütörtök

Dying Wish - Tükörország (2016)

A kétezres évek hazai death metal vonalának egyik legmeghatározóbb hazai zenekarának is tekinthető püspökladányi Dying Wish, tizenegy hosszú év után egy vadiúj stúdiólemezzel jelentkezett.

Az új kilenc dalos, a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként megjelenő Tökörország című lemezüket most teljes egészében magyar nyelven készítették el. Aminek köszönhetően még személyesebbnek érezhetjük az album társadalmi, politikai és hétköznapi életünket fókuszba állító rideg, valóságos mondanivalóját. De mielőtt belevágnánk, az album taglalásába röviden nézzük át a banda történetét.

Az idén 20 éves fennállását is ünneplő dallamos progresszív/death metalt játszó csapat legtermékenyebb időszakát működésének 2000-2007-es éveiben élte. Az ezredfordulón megjelenő The Silent Horizon című kislemezük, előzőleg megjelent két demójuk után már országos elismerést hozott a csapatnak. A rákövetkező évben megjelenő Nevre-Ending Road (2001) albumuk a Hammer Records gondozásában jelenet meg, és az előzőektől eltérően, már jóval hozósabb, komplexebb dallamokat tartalmazott. Ezt követte, pár évnyi szünet után - közben aktív koncertezés, fesztiválos fellépések - a 2005-ben megjelenő D.Y.I.N.G.W.I.S.H. (Dying Yell Is Not Grieous When I Seek Hope) albumuk, amin már jól érezhetőek voltak a csapatban időközben kialakult progresszív zenei irányvonalú elmozdulás. 
De, ahogy az egy zenekar „szappanoperás” történetében lenni szokott, a korábbi lendület potenciái a 2007-es év végére lankadó tendenciákat kezdet mutatni. Családi okok, fásultság és az időközben kialakult motiválatlanság jó pár évnyi kényszerpihenőre küldte a csapatot, egészen a 2013-as, megújult felállással kiadott Crimson Blood visszatérő EP-jükig. Amit most újonnan megjelenő Tökörország című lemezükkel folytatnak.
Az album-indító Nincs kiút enyhén gótikus ízű billentyűs nyitánya után rögtön egy harapós, feszes tempójú, a dalnak szilárd vázat kölcsönző agresszív groove-os fűrészeléssel indít. Amely alá harmonikusan siklanak a finom megoldású zongorás betétkompozíciók. A dal mondani valója hűen tükrözi hétköznapjaik globális méretű, nyílt színterén játszódó politikai rendszerek és kisemberek ellentétét. Valamint azt is, hogy szavakban mindenki tudja a megoldást, de a cselekvés helyett „lebénít minket a sajnálkozás”. Ezt remekül kihangsúlyozzák a törvények mögött megbúvó, irányított rendszereket megformáló hörgős énekű rámordulós, utasítós, és a kis ember odapirítóan megmondó, panaszos dallamaiban oltott kettős - párbeszédes - énektémák megoldásai, amiknek tematikája minden dalukban benne van. Az ezt követő hasonló felépítésű, Amit akarsz, már egy könnyebb, dallamosabb hard rockos, metálosabb szálon fut, amit a legutóbbi kislemezükön is szereplő Lopott idők című daluk követ. Nagyon reméltem, hogy ez a dal is rajta lesz a Dying Wish új albumán. Ez egy olyan esszenciális, modern zenei köntösbe bújtatott ’70-es évekbeli King Crimson féle psy-progresszív rockos csemege, ami anno a svéd Lake of Tears: Headstones, A Crimson Cosmos és Forever Autumn albumait is jellemezte. Egy igazi slágernóta, aminek megvan a maga balladás, nagy vokális, de ugyanakkor kemény jellege is. 


A neo-prog/death metalos Fohász és a Vörösre festi vastagon ontja a maga szigorú katonás és epikus hangulatú AOR, illetve már heavy/doomnak is nevezhető ˝forradalmár˝riffeléseit. A Világok húrja egy újabb klasszikus progresszív rock himnusz, középtájon egy nagyon jó gothic/doom betéttel, ami egy lassabb (P. Lost-os) témaváltással folytatódik az Ennyi volt önismereti balladás, a gitárok és az ének enyhén folk-rockos terápiájába. Bevallom őszintén (és már előre is bocsi a zenekartól), hogy az ezt követő Nem leszek mártír ˝lakodalmas˝ folk-metalos kezdésén, illetve refrén alatt visszatérő résznél első hallásra felhúztam a szemöldököm. De azóta, ahogy meghallom, rögtön Indul a Bakterházas T-állásos metál csárdásba vágom magam. Na, de a komolysághoz visszatérve, a dal szintén egy új felfogású dallamos hard, prog-rock nóta némi ipari-goth zenei aláfestéses megoldásokkal, amik a Tükörország gyászosabb, vonósokkal kiegészült odamondó, tudatébresztő neo-prog-rap, nu-metalos zárásnak adnak atmoszférikus szőnyeget.


A Tükörország számomra egy ízig-vérig tökéletesen kidolgozott, aktuális üzeneteket hordozó lemez. Aminek köszönhetően, úgy is mondhatnám, hogy visszatért az igényesebb zene a magyar melodikus prog/death metal palettájára. (Amit remélhetőleg hamarosan folytat a Vale Of Tears.) 




2016. november 7., hétfő

Astru - Aenigma (2016)

Ahogy azt Astru korábbi, Az Egy Álmai című albumának megjelenésekor említette: „egy sötét, groteszk, a mindenekfelett álló, magát istennek hívő ember lecsupaszított ábrázolás” ciklusát fejezte be, hogy elindítsa „önkifejezőbb, önértékelőbb, s egyben önkritikus, extrémebb hangulatú post death/black/doom diszharmonikus zenei kompozícióit”.

Az Egy Álmai albuma óta, fent említett kompozícióinak három új darabját jelentette meg. Az egyik az exkluzív kísérlet anyag, a De Vive Voix című kilenc tételes lemeze, amit a Sosztakovics tiszteletére készített atmoszferikus neo-klasszikus remix anyaga követett, majd a napokban megjelent, hét önismereti dogma tételből álló Aenigma albuma, a minden kétséget kizárva eddigi lemezeinek a csúcspontja.
Már a nyitó, címadó Aenigma közel 23 perces monumentális doom szörnyetegére bátran kimerem állítani az utóbbi idők legjobb hazai bánat gyászmenete. A lassan húzó szabbatista, Spiritus Mortis jellegű monoton riffek, a betétként aláékelt keleties harmónia, a dal közepén nyugis ambient lelkiállapotba sodró misztikus hangulatú, (Drakula) filmzenés ihletésű levtációja, morgó zenei aláfestése, egyedi atmoszférát varázsol agyam kormos, őszies felhőibe. A dal szövegmondó kántálasa nagyon kifejező hatású lett. Mint ha a mester egy rituális lelki ceremóniát vezényelne le, amiben a mi öntudatára ébredt aurán az ösztön-áldozat. Szavakkal igazán nem is lehet leírni. Hallgatni kell, érezni!

„izzó csillagok hullása az örvénylésben 
akár az acél - önnön halovány tükörképében 
tintakék hegyek mögé meghalni zuhanó 
árnyak között sebzetten elvérző 
kénsárga vihar porködében úszó 
húgy-színű napkorong szellem 
a vérvörös alkonyok pokla 
a lángra lobbanó láthatár 
a egekbe olvadó föld 
a teremtés túlsó peremén 
nyúló fekete árnyként 
az éjszaka emléke mögött 
csápjaival nyúl utánunk 
megnevezhetetlenül 
és az újra váró sötétséghez kötöz 
és lehorgasztva,arctalanná tesz”

A Fagyott Föld Felett poszt-apokaliptikus nordikus veretű, nehéz, zümmögős sikálásai az experimental-jazz vonalán mozgó Stigma befelé forduló acid-noise-space rockos delejébe válnak semmisé, hogy az őt követő Farkas naturalisztikus hangábrázolása a természet közeli élettérbe húzzon vissza. A 1962 sűrű matériájú kísérleti neo-post instrumentális elegyében újra felbukkannak a komorabb, atmoszférikus filmzenei ihletésű hangulati aláfestések. Amikből az Önismeretlen komplex szerkezetű, visszhangos ciklikus monotóniára épülő témái hajtsanak a (Romok Alatt) depressziós stoner-art-prog-death metalos hervadásaiba.

Az album koncepciója mondhatni a szokásos. Ismét a zenei előadásmódé a főszerep. A szövegmondás, suttogás, minimális ének továbbra is kiegészítőkét a háttérben. Zeneileg pedig van itt minden: sikáló black metal témák, ambient melankólia, alter rockos becsatolás, temetői doom, sírgödör, fejfa, bánat és önértékelt önismeretlen. Kell ennél több az élethez. I Am Happy album. 




2016. október 7., péntek

Dungaree - Bipolar World (2016)

A 2014 tavaszán alakult modern stoner/grunge metalt játszó szegedi Dungaree két jól sikerült EP-je után (Climb Out of The River - 2014, Final Yell - 2015) adta ki k Bipolar World című nagylemezét. Első kilenc dalos lemezük auráját a tőlük már jól megszokott módon továbbra is ’90-es évek Seattle-i grunge hullámaiba kapaszkodó, elszállós dallamai, és a mocsaras délies blues, illetve a southern-stoner metal által megbikázott riffeik uralják.
„A tervünk az volt, hogy minden úgy szóljon a felvételen, ahogy élőben is. Semmi sallang, semmi plusz sáv. Amit ezen hallasz, azt hallod vissza élőben is. Minden dalnak megvan a saját hangulata, a szöveg épít köztük koherenciát. A kettősségekről szól a lemez; legyen szó emberekről, tulajdonságokról vagy csak szimplán egy hangulatról. Természetesen erre utal maga a címe is.” - mondta a Bipolar World nagylemezről Balogh Attila, a csapat basszusgitárosa.

Az introként nyitó Midas valamivel több mint egyperces acélos lassúsága ígéretest kezdést adnak az albumnak (vagy épp egy koncertnek), ami után a már előzetes klip formájában megismert Status Quo szaggatott döngölései, és remek kiállásai oltják a chemitrail és gyíkemberek rajongóit. Ez egy igazán lendületes, azt is mondhatnám, hogy az album legerősebb és leghúzósabb dal, amiben nem mehetek el dicséret nélkül László Gergő dallamokban bővelkedő énekhangja, orgánuma mellet, ami egyik meghatározó erőssége a csapat zeneiségének. Nem sokban áll távol a valóságtól, ha azt mondom rá, hogy: Ő a magyar Eddie Vedder. Eszméletlen, az hogy milyen dallamossággal rezegteti hangszálait, és a mélyebb rekesztésein is érezhető, hogy szívből, illetve zsigerből nyomja. Ő bizony az a jól beérett fiatal, de mégis férfias hanggal, aki már nagyon kellet a hazai rock szemétdombján ténfergő kappanjai közé.


Ez követi az első kislemezükről ismeret Climb Out of The River délies, western blues daluk, aminek tempóját az eredetihez képest mintha néhány pillanattal visszafogták volna a srácok, és mintha az a jó kis Zakk Wylde ízű játékos szóló is több élettel szólna. A Savage remegős, sötét tónusú depresszióban úszó elnyújtott grunge esszenciája szinte a hidegrázást hozza rám. Nem is beszélve László Geri magas ívű, jól kiénekelt dallamiról, amik a Woods southern blues balladájában még jobban hatásuk alá kerítenek. A szintén kislemezes Final Yell precíz szerkezetű dob-basszus szekciója, es az arra épülő gitár, zakatolós, megtört kiállásai erősen hozzák a korai Pearl Jam hatást, míg vele ellentétben a Burn Them egy ismételten csak jó ízű, mondhatnám rádióbarát stoneres, hard rock fonalon fut. Zárásként sorosan együtt említhetőek a Glazed Eyes, és a Bipolar World dalaik, amelyekben újfent a belsőmerengésű grunge témák felé eveznek. Igaz a címadó Bipolar World öngyilkos ragacsának végébe a drámai hangulat fokozása ként még egy erőszakos, jó rekesztésekkel teli sludge részt is bele sulykolnak.
Az már most elmondható, hogy a lemezre felkerült kilenc dalnak nincsen egyetlen unalmas, üresjárati, töltelék pillanatai. Egy nagyon jól, és tudatosan felépített albumszerkezettel rendelkezik, amelynek hangulati melankóliája, valamint perzselő energiája minden percében magával tud ragadni. Még akkor is ha nem vagy egy nagy grunge-er.




2016. október 6., csütörtök

Uzipov - Szennyes (2016)

Az idestova közel 10 éve boldogit minket szemtelenül arcba mászó noise rock ˝agrár-paraszt˝ stoner metaljával Uzipov, aki augusztus utolsó hetében, Szennyes címmel adta ki második nagylemezét. A budapesti zenekart egykoron két Publo Hunny-s, majd LaBand tag Hosszú Gábor basszusgitáros/énekes, Kubányi Bálint dob, valamint Walkó Gergely gitáros hívta életre. A banda felállása során csupán annyi változás történt, hogy 2014-ben Kubányi Bálint dobost az ex-Replika, Sunny Leon, Synchronring-ból ismert Hargita Gábor váltotta.
Az Uzipov azon kevés hazai zenekarok egyike közzé tartozik, akik kíméletlen szókimondással, frappáns magyar szófordulatokkal képesek olyan valós, mai kortárs rockzenét csinálni, ami egyfajta görbe tükröt tud mutatni hétköznapjaink szennyesének. Teszik ezt 100%-os odaadással, mindenféle sértés nélkül, kaján mosollyal szájuk szegletében.
A most megjelenő 10 számos albumuk, a Cseh Tamás Program támogatásával készült, Schram Dávid hangmérnök vezetésével a SuperSize Records és a Dürer stúdiójában. (Ez volt az ingyen reklám helye) 
Az albumnyitó Színek nélkül daluk a tőlük megszokott, vagy inkább elvárható módon, rögtön az arcon vágó pimasz lendületéve nyit, ami után a Háború aktualitás, mindenféle identitást lazán seggberúgó, olcsó politikai drámája szaggatja szét hangszóróm membránjait. A Semmi szélén sodró punkos swing alaptempója teljes mellszélességgel tolja a vérbeli Uzipov boogie-woogiet, amire hatalmas dallamívvel épül fel a refrén jól kiénekelt tematikája. Ugyan ez a hatás mondható el az Új világ enyhén motorfejes kapkodós gumi punk szennyeséről is, aminek feszessége az őt követő Távolba tűnő popos, alteres, rockos vibrálásaiban puhulnak bele, majd pofátlanul átpattannak, a Hideg van álomszép részegségében fetrengő, pszichedelikusan depressziós delíriumába. A puhább tempók után a Drága félelem, és A rém acsarkodóbb harapásai jönnek, amik után a klipes Primitív rend tömött sorokba állított katonás feszességére bólogathatunk. És, hogy a nyakunkba a merevgörcs teljesen beleálljon, arról a záró dal, a Hús csendes noise-rockos harmóniáiban beékelt mázsás riff-ekéi gondoskodnak.

Mit is mondhatnék. Az Uzipov ismételten megfogva a kés jobbik felét, életünk szennyesét kiteregetve, nevükkel garanciát vállaló kiváló rock terméket állított elő. Aki élőben is kíváncsi rájuk, október 8-án, a Dürer-ben csípheti el a csapatot.





2016. szeptember 19., hétfő

Thy Catafalque - Meta (2016)

Szinte még ki sem hűlt a lejátszómban Kátai Tamás avant-gard black metal projektjének, a Thy Catafalque tavalyi kiadott Sgùrr lemeze, máris itt van legújabb, kilenc dalos Meta albummal.


A 66 perces játékidejű albumon a korábbiakhoz képest most még több vendégzenész tűnik fel. Összesen hat, nevezetesen Lédeczy Lambert (Ahriman, Mörbid Carnage,Tyrant Goatgaldrakona), Kónya Zoltán (Gire), Tóth Balázs (Casketgarden), Vasvári Gyula (Perihelion), és mondhatni visszatérő vendégeként Tóth Ágnes (The Monn and the Nightspirit) és Bakos Attila. Az albumborítóján egy bolgár ikonfestőnő, Agnessa Iconsart 36x36-os olajfestménye látható, ami egy fajta transzcendentális képben vetíti vissza az album jelentését, amitől Kátai Tamás korábbiakban így beszélt: 

„A Meta egy görög kifejezés, jelentése: változás, módosulás, valamin túli, valami utáni. Mindig is lenyűgözött élet körforgása, az hogy halálunk után a testünk alkotóanyagai hogyan kerülnek vissza ebbe a körforgásba és hogyan teremtődik belőle egy másik élet tulajdonképpen.”


Azt már most megjegyezném, hogy a Meta az előző Sgùrr albumának ˝zordabb˝ sikálásaihoz képest némileg - metalosan - kifinomultabb, letisztultabb, és egyben dallam centrikusabb anyag lett. A lemez egyes dalaiban nagy szerepet kapnak a népzenei folk hatásoknak, a kozmikus, space-pszichedelikus elszállások csak úgy, mint az ambient és elektronikus (ez utóbbi talán a nemrégiben megjelent Neolunar elektronikus pop, dream-pop projektjének hatásainak köszönhetőek) megoldásoknak, de azért jócskán kapunk a sötét tónusú avant-gard balck/doom témáiból is.

Az album-indító Uránia nyúlfarnyi futurisztikus bevezetése után szinte ránk robbannak a dal gégemetszett hörgéseire és Bakos Attila tiszta dallamaira komponált neo-black gótikus melódiái, amik bársonyosan megszelídülnek az ezt követő Sirály dob/basszus/cselló elegyének szentháromságán ringó, Tóth Ágnes lágy, égies finomságú énekdallamin. Az 10^(-20) Ångström és a Ixión Düün dal párosa talán az, ami előző lemeze progresszív zordságának, komplex death metalos ízeire kacsingatnak vissza.


Ha jól sejtem az ősz Tamásnak egy örök visszatérő témája. Hisz elég csak a Tűnő Idő Tárlat albumának Zápor, vagy a Róka Hasa Rádió lemezének Őszi varázslók dalaira gondolni. Vagy épp első szólóanyagának, az Erika szobája mélabús, őszies dallamira, illetve a Gire - Őzek futása, vagy a korábbi Darklight projektjének melankóliáira. Az Ősszel otthon című dalának finom rezgésű jazz-es alapokra helyezett art-rockos instrumentális színeivel az elmúlás nyomasztó hangulatát. s érzését festi meg. Amiből fekete lyukként szippant ki az album legösszetettebb, és egyben a leghosszabb - 21 perces - dalának, a Malmok járnak monumentális prog/doom/folk/space-dub témái. A tematikusan felépített, több részből álló, szorosan összekapcsolódó dallam-futamokban egy véget nem érő, kozmikus esszenciával átitatott impresszionista melódiákat sorakoztat fel. Mint ahogy az a Vonatút az éjszakába, ami Ady - Kocsi-út az éjszakában című versének megzenésített InterCity változatában is érezhető, aminek atmoszféráját Vasvári Gyula enyhén depressziós orgánuma adja. Az ólomsúlyos death/doomra hangolt  Mezolit két énekes megoldású (Lédeczy Lambert és Vasvári Gyula) szabbatos riffelésű szigorúra szabott gyászmenetei az albumzáró Fehérvasárnap imaszerű lelki áhítat-alázatához vezetnek át. 


Semmi kétség. A Meta ez évben is várományosa lehet a legjobb magyar rock-metal albumának címére. Tamás (3000 km távolságból) a Thy Catafalque eszmeiségéhez híven, örömömre, s sokunk örömére ismételten zseniálisat alkotott. 

„Egyedüllét
az univerzum
néma lobogásában.”




2016. július 28., csütörtök

Whorediezel - Whorediezel (2016)

Míg a nagyvilágnak ott van Brant Bjork, addig nekünk itt van egy Urania-nk, és egy Whorediezel-ünk. Aiwass, az Urania és a Whorediezel, illetve számtalan más zenei projekt létrehozója, működtetője, még valamikor 2010 nyarán állította pályára a psychedelic-space, progresszív jazz-stoner szálon mozgó Urania, és a vele párhuzamosan futó, hagyományosabb doom vonalú experimental acid stoner rock hatású Whorediezel formációit.

Aiwass multi-instrumentalista zeneszerzőként inkább sajátelképzelései megvalósítására, valamit a zene egyedi minőségére törekszik, semmit a koncertezésre (bár ez utóbbira is volt néhány kísérlete). Kísérletező zenei projektjeivel, s egyedülálló zenei irányvonalával, hangulatával, filozófiailag és stílusilag is egyedit alkotott, mi több valamilyen szinten meg is reformálta a stoner/psychedelic rock műfaját. Mint ahogy teszi ezt most is, az idestova három éve szunnyadó WD projektjének új 9 dalos anyagán. 


Az album-nyitó Sunmajic Woman instru-dalának riff kavalkádjai a tőle megszokott, vagy inkább zeneiségére oly jellemző, több szálon futó, ciklikus hullámokként visszatérő pornyelős psy-desert rock atmoszféráit hozzák. Aminek megvan a kellő súlyossága, és éteri rezonanciája. Az ezt követő, No Time To Loose a sivatag buckáit elhagyva egy enyhe íves kanyarral a dallamosabb inde-pop rock felé veszi az irányt, míg a groove-osabb Aaaouhh! cammogós vontatottsága egy jó adagnyi doomos, de egyben kozmikus varázzsal van megtöltve. Az Incompact karibi ˝pufin lekvár˝ - hangulatba mártott füves reggae-feelingje egy üde relax színfoltja az albumnak, és egyben a Nightcrawler amcsi autómosó stoner/rap elő zöngéjének is nevezhető. Erre a dalra simán el tudom képzelni, hogy egy lepukkant kabrióban ülve kéz kilógatva hanyagul füstölöm a dekket, miközben a fanta buli-buborékoktól pukkadozó világbéréről elmélkedem. Totál stoner disco feeling, amire még jobban ráerősítenek a Diezel csatakos psy/space vibrálásai. S ha már az előbbiekben a világbékéről esett szó, akkor azt teljes mellszélességben magunkba szívhatjuk, a Whore ˝ganjaman˝ sztóneréből, ami a női vokál mellé még egy kis afrikai folk hullámmal is meg lett toldva. Ezt remekül követ a trombita, szaxofon, zongora koncepciójára felépített ’70-es ’80-as évek funky-pop Cooked Green Make The Kitchen Smell Reality Funky zöld morzsáinak közjátéka. Zárásként pedig a Homeward desert-jazzes vibrálásai kalauzolják vissza pszichénket a horizont szélén remegő sivatag szárazságába. 


Aiwass elkalandozva a megszokottól ismételten merészet alkotott. Albumán zseniálisan ötvözi egybe a rhythm 'n' blues, a funky, a folk, és a pop-disco világát a sivatagos/psy rock alapjaival, aminek eredménye egy olyan, általam csak psychedelic stoner disco-nak nevezett stílus, ami a világélvonalban sok más projektjével együtt is megállná a helyét. Ilyen az, amikor már nem az unottan megszokottat akarja a kéz, az elme, s az ember játszani.




2016. július 18., hétfő

KabinLáz - Végül helyreáll (2016)

A püspökladányi KabinLáz zenekar már tavaly kiadott Ébredés kislemezével meggyőzött arról, hogy érdemes odafigyelni rájuk. Ezt az érzést most még jobban megerősítette bennem a napokban megjelenő, Végül helyreáll című első nagylemezük. Amiről már lemezük első meghallgatás után, azt mondtam: - Hogy végre egy élvezhető, kiforrott hazai album, ami úgy bizserget, mint annak idején a The Bedlam - Inside Ash stílusokat áttörő-egyesítő albumának thrash/grunge dallamai, csak épp itt ezek a dallamok egy modern metalos stoner/grunge riff-centrikus lávafolyamok olvadnak fülembe.


A 9+1 dalos album felvételei most is Mulicz Zoltán (ex-Vale Of Tears, Stardrive) karcagi házi stúdiójában készültek, aki még egy remek akusztikus szólót is feljátszik a Lélekben Eldúdolt Altató című bonusz dalában. "...a zene továbbra is riffközpontú modern rock/metal, komor szövegekkel és a 90-es évek grunge hangulatát idéző, hangsúlyos vokálokkal." És ez így is van.
Már kezdésnek egy lendületes stoner/groove csokrot kapunk a Hol voltál? belső depresszióktól vajúdó dalában, amit a végére egy frappánsan megoldott prog-jazz metal töredék témával pörgetnek meg. Az ezt követő Amiben hiszek-ről süt, hogy egy igazi erőtől duzzadó, tömegeket meg mozgatni tudó bomba koncertnóta. A lendületes riffek, és nyújtások ellenére azonban a dal nem a szokásos ˝tojok, én mindenre˝ lázadásról szól, hanem inkább egy görbe tükröt, társadalomkritikát fogalmaz meg a ma nemzedéknek.

„Olvass könyveket – láss a sorok között 
Ésszel költekezz – ne etesd az ördögöt 
Dobd ki a tévéd – ne öldöss szörnyeket 
Tiszteld az ősöket – ne add el a lelkedet!”

Már az Ébredés EP Ősz dalában is volt egy nagyon jó doom (MOOD) vonalas hatás, ami egy enyhe derékból való bólogatásra visszaköszön a Sapiens introként szolgáló mázsáiban. Azonban ezután ismételten gyaluként sikálnak végig a tökös riff szörnyetegek. A címadó Végül helyreáll töredezett, kiállós nyújtásaiban már jobban észrevehetőbbek a modern metal befolyásai, csak úgy, mint a Narkolepszia szaggatott döngöléséiben, amire nagyon jól épülnek fel Papp Norbi grunge-os, borongós énekdallamai, amik leginkább a nyugisra vett, lebegős dallamokon szörföző Majdnem dallamaiban domborodnak ki igazán. Az ezt követő Egyszer, és a Szédülés dallamos, energikus, de annál könnyebben befogadható rádióbarát feeling nekem a Black-Out Fekete-Kék és Ezütkötet időszakát juttatja eszembe, egy jó adagnyi sivatagos/alter hatással. Viszont a Sehogy se jó megint csak egy ezres fordulaton pörgő ˝badass˝ koncertdal. A záró, bonuszként felkerült Lélekben Eldúdolt Altató egy finomra hangolt „az idő kopott vásznán úszó” akusztikus grunge ballada, ami egyben tökéletes lezárása is az albumnak.


Én kifejezetten örülök, hogy a srácok a megszokott stoner riff halmazok, nagy mértékbe bele vittétek még több grunge-t, és alter rock hatást a zenéjükben, ami libabőrösen bizserget. Papp Norbi orgánumát pedig hatalmas dicséret illeti. Végre egy énekes, aki magyar nyelven nem erőlködik, (nem majdhogy összetojja magát, hogy ki tudjon préselni magából valamit) hanem érthetősen, dallamosan énekel és játszik a hangjával. Szívből kívánom a srácoknak, hogy megtalálják helyüket az hazai zenevilág ordas birodalmában. És remélem, hamarosan ők lesznek majd példaértékű csapat, a mostani sok egyen híró helyett. 




KabinLáz facebook
KabinLáz - Végül helyreáll (2016)


2016. július 17., vasárnap

Liquid Cemetery - Alfa and Omega ’EP 2016

A korábban egyszemélyes projektnek induló, depressive black metálként aposztrofálták Liquid Cemetery-t még valamikor 2015-ben hozta életre Tóth József ˝Joe˝ az egykori Nekrofilia zenekar gitárosa. A későbbiekben csatlakozott hozzá Szabó Zsolt (szintén Nekrofilia), akivel duóként készítették el még az évében megjelenő Withdrawal Symptom in Agony, és The Consciousness Modification című anyagaikat.  Szintén ez évben került képbe Kuhulák Móni, aki korábbiakban a sludge/doom vonalas GYÁSZ zenekar dobosa volt, illetve a metalcore-os Hatred Solition jelenlegi énekese.

Joe és Móni kezdeti jemmelgetéseinek eredménye egy RIDEG néven futó projekt lett, amiről hamarosan kiderült, hogy némi zenei nézeteltérések miatt nem igazán fog működni: „Lényeg a lényeg, akkor még nem láttuk a fától az erdőt… Joe ős-black metalos volt, én pedig véresszájú sludge/doom metalos” - meséli Móni. Ezután rövid mosolyszünet, majd Joe előállt egy új zenei koncepcióval, aminek eredménye az ez év áprilisában megjelenő Alfa and Omega kislemezükön hallható.


A 6 dalos súlyos black/death/doom (Triptykon, Celtic Frost, Rotting Christ, Opera IX, Burzum) tematikájú kislemez két saját és négy feldolgozás dalt tartalmaz. Az EP első négy dalát Kuhulák Móni, a befejező két dalt pedig Szabó Zsolt énekelte fel. A rituális hangulatú Alfa szertartási kórusai remek atmoszferikus nyitást adna a korongnak. Súlyosan vánszorgó komor riffeik és Móni fröcsögő hörgései simán hozzák bármely kultikus horrorfilm zenei aláfestő hangulatát. Az ezt követő Omega az előzőektől eltérően már jóval black metálosabbra fogja a tempót, de a kultikus temetői szertartási hangulat továbbra is megmarad.  A Burzum - Dunkelheit klasszikusának feldolgozásában megmaradt ugyan az eredeti dal vezérfonala, de a riffeket, és tempót még kapatosabban adják vissza, csak úgy, mint az Impaled Nazarene - Blood Is Thicker Than Water átiratukban, amiből én kicsit hiányolom az első két dal alapjait adó misztikus atmoszférát. De amit az előbb hiányoltam azt nyomban meg is kaptam a Covenant - The Chasm black metal süvítéseiben és a Tiamat - The Return Of The Son Of Nothing gótikus erotikával átszőtt black/goth/doom feldolgozásaiban.

Ami a kezdet és a vég, az itt mind megtalálható a Liquid Cemetery nem mindennapi, de annál jobban hallgatható kislemezén. Az EP egyébként a német Wolfmond Production gondozásában látott napvilágot és az ebay-en be is szerezhető. „Annyit még elárulok, hogy készülőben van HEROIN című nagylemezünk. Ami nagyot fog ütni. Hosszú számok, kegyetlen nyomasztás egy órában, elgondolkodtató szövegekkel.” Tudtam meg Kuhulák Mónitól.





2016. június 15., szerda

Perihelion - Hold ’EP 2016

Az egykori, szép sikereket elért debreceni black/death metal Neokhrome-ból 2012-re atmoszferikus prog-black csapattá avanzsált Perihelion a hetekben jelentette meg négy dalos, Hold című kislemezét. A mára már nem csak a hazai, hanem a külföldi színtér által is elismert csapat ismételten a francia Apathia Records égisze alatt adta ki három saját számot, valamint a Twin Peaks című filmsorozat Sycamore Trees betétdalának feldolgozását tartalmazó korongját.


Már nyitásként a gyönyörűséges hangulatot árasztó Feneketlen progresszív folk kompozícióinak dallamai simogatják kényeztetően hallójárataim. Nincs itt semmilyen vadság, semmilyen bizarr megoldás, csak letisztult, szépségesen kifinomult szellők járja, nap pirította magyaros ősi energiákból táplálkozó harmóniák, amik éterien sámánisztikus, egyben misztikus atmoszférát adnak a dalnak. Az ezt követő Szárnyakon egy dinamikusabb, megszólalásában is egy rockosabb csillagösvényt jár be, míg a valamilyen szinten hosszá csatlakozó címadó Hold filmzenés art-prog-jazz-es szerkezetének légies könnyűsége egy hálát adó ima erejével is felér. Zárásként pedig felcsendülnek az Angelo Badalamenti és David Lynch által írt Sycamore Trees sejtelmes melódiái. Bár bevallom, én nem vagyok egy nagy Twin Peaks rajongó, (gyerekkoromban láttam a sorozatot és ezzel ennyi is) de annál inkább vagyok Badalamenti fan. Eszméletlenül jól ráéreztek az eredeti kissé bizarr jazz-es téma misztikumára, amit egy nagyon jó sötét túlvilági vibrálásokkal teli ambient-jazz rock dallá gyúrtak át.
 

Szinte beleborzongok, amint újra és újra meghallgatom az Ep dalait. De azt már most kijelentem, hogy fölösleges bármilyen hatást (lehet szó VHK, Thy Catafalque, Alcest, Ulver, stb.), vagy hasonulást keresni. Biztos, hogy vannak, de ezeket az alkotók jobban tudják. Itt most a hangsúly a dalok azon egyedi - ősi energiákból táplálkozó misztikus atmoszféra - hatásain van, amiket ha arra fogékony és befogadó fülek hallanak, a lélekben nyomban célba is találnak. 





2016. június 12., vasárnap

Szikes – II. ’EP 2016

A pár hete Budapesten koncertező vajdasági (Magyarkanizsa) instumental desert rockot játszó Szikes zenekar II. címmel adta ki második 3 dalos kislemezét. A közel tizenkét perces ’EP dalai továbbra is a már az előző kislemezükről megismert Karma to Burn, Kyuss sivatagos, illetve a Fu Manchu strandpapucsos, pálmafákkal szegélyezett stoner zeneiség nyomdokain haladnak némileg felkeményített sludge metalos behatásokkal.


A kezdő tisza című szerzeményük is egy ilyen lassú áramlású mocsaras riff-hordalékokat darál közel öt percen át, amit lüktetőbb vérárammal követ a hold-járás progresszív befolyásoltságú alapvetően Karma to Burn ízű hangulat világa. Az ’EP záró szikes egy hamisítatlan desert rock orgia, amibe Sziveri János vajdasági magyar író,  A rövid élet titka - Életregényem szinopszisa című írásának visszaemlékező sorai lettek belefűzve.

„Bekalandoztam a Délvidéket, ám nemcsak tájait, hanem a szellem - szellemtelenség? - vidékeit is. Az ottani kultúra kellős közepéből zuhantam a margóra. Irodalmat szerveztem, éltem a bohémek életét, nyomorogtam, majd jött a súlyos betegség, a mérhetetlen testi szenvedés...

Tájélményem kizárólag a Bánság: szikes, agyagos sík, a Bega folyó, és gyermekkorom gyöngyszeme - Lukácsfalva, Vajdaság legnagyobb halastavával s nagyapám gyönyörű gyümölcsösével. Ha időnként visszamegyek oda, alig is találok már valamit az egykori szépből, nem maradt egyéb, csak a szikes, agyagos sík, és néhány emléktöredék a fejemben.


Él és emlékezik tehát egy "kalandor", megéli emlékeit, megemlékezi életét. Majd ő maga is belepusztul boldogsággal pácolt csalódásainak, ürességének, hiábavalóságának sorozatába.”



SZIKES – II. ’EP 2016

1.       tisza
2.       hold-járás


2016. június 11., szombat

Shapat Terror- Újratervezés (2016)

Egy ország, vagy legalább is a felének az egynegyede - köztük én is - évek óta tűkön ülve várta, hogy az egri stoner-grunge metalt játszó Shapat Terror végre új albummal rukkoljon elő. Nos, a hosszas várakozásnak ezennel vége! Hisz az időközben trióra fogyatkozott csapat a napokban jelentette meg Újratervezés című legújabb nagylemezét. Bár, hogy ez mennyire új… azon lehet vitázni. Hiszen az albumon hallható nyolc dal közül négy (4 Szín, Szűrő, Csak Nézek, Új Király) már jó ideje fellelhető a banda felhő oldalán. Így inkább én azt mondanám, hogy ez egy új 4 dalos EP, amihez hozzá lett rántva az a 4 korábbi dal. Bár ezt lehet csak a szokásos szőrözős hangulatom, és az album koncepciója iránti érzett első csalódásom mondatja belőlem.


Na, de halljuk az album dalait. A kezdő 4 Szín a csapat korábbi anyagairól is jól ismeret, akár jellegzetes Shapat Terror névjegynek is mondható elnyújtott kapatos riffelésre épít. Hasonlóan tesz a promo előzetesként megismert Homokvihar Kyuss-féle desert rock-os tematikájába oltott grunge-os befordulása. Az egy klasszikusnak mondható sztóner rock ’n’ roll megoldásra felhúzott Traktor bikaerős riffeit, valamint az őt követő Szűrő (ami korábban Szűrőn át címen futott) és a Csak Nézek enyhe punkosságát hallva az album legerősebb dalairól beszélhetünk. Míg a Megszállottság ismételten a jellegzetes elnyújtott shpt dallam-centrikusság hullámait szeli. Ellenben a dinamikusabb Új Király egy lazább slágeres pluszt ad az album ˝feszességéhez˝, ami aztán szépen alá is bukik a befejező Érték Nélkül erősen grunge balladára hangolt melankóliájába.



Azt kell, hogy mondjam. Amennyire izgatottan vártam, és vágtam neki az album meghallgatásának, annyira alulértékelten csalódtam is benne. Oké, hogy shpt… de, hogy a régi dalaikat játsszák el új szövegekkel. Legalábbis bennem ezen érzés fogalmazódott meg már a 2. dal meghallgatása után. Többet vártam! Sajnos ez az album számomra se többet, se kevesebbet nem adott hozzá a csapat eddigi lemezeihez. Talán majd legközelebb… Talán. 




2016. június 7., kedd

Sunrise Circus - Trenches ’EP 2016

A hat éve létező Sunrise Circus zenekar gerincét egy székesfehérvári kötődésű zenész baráti társaság adja. A kezdetben kötetlen jam-sessionként működő csapat zeneiségére nagy hatással voltak a ’60-as, ’70-es évek olyan progresszív és pszichedelikus legendái, mint a King Crimson, Pink Floyd és Led Zeppelin, valamint ezek újkori követői.

A Sunrise Circus modern psy-prog enyhén grunge-os zenéjére már a kezdetektől jellemző volt az improvizatív, nyitott gondolkodású előadásmód és a nem szokványos dalszerkezetek ki matekozása. Első áttörést jelentő koncertjüket 2012-ben adták az R33 Klub első ízben megrendezett tehetségkutatóján. Ahol is az elnyert különdíjnak köszönhetően 2013-ban napvilágot látott az első albumuk In Progress címmel. Időközben – ahogy az lenni szokott – egyes tagoknál a zenekar egyre több energiát emésztett fel ezért tagcserékkel egy új felállás szerveződött, akik masszívan egy éve dolgoznak a zenekar nemrégiben megjelenő Trenches című kislemezén.


A négydalos EP dalait végig hallgatva, már első hallásra érezhető az a fajtafejlődés, amin a csapat legutóbbi In Progress albuma óta végig ment. A dalok nem csak hogy energikusabban, és jobban is szólnak, de műfajilag is több szálból táplálkoznának. Értem itt nyitó daluk, Collapsing Waltz elszállós art-jazz kompozícióiba oltott grunge-os rezgéseit, vagy az azt követő Houdini fémesen zakatoló inde - alter-rockos lebegései és experimentális megoldásai, amik akaratlanul is a Primus basszusgitárosa Les Claypool és Sean Lennon The Claypool Lennon Delirium nevű projekt zenekarának hasonulásait juttatják az eszembe (talán nem kellet volna egyazon időben hallgatnom a két albumot… ha-ha). Harmadik, Revolt for the Sun dalukat egy delejesen vibráló sivatagos riff-hullám hátán indítják útjára, hogy a későbbiekben egyfajta improvizatív prog-jazz katarzisba vesszenek bel. Amit a kíséretül szolgáló könnyed dallamú orgona-billentyűs futamok tesznek még hatásosabbá. Záró témájuk, a Leftover Dignity akár egy modern felfogású King Crimson zeneiségbe burkolt torpedó lenne. A dal kezdeti könnyed szerkezetű vidám, bohókásan játékos prog-rock dallamai után szigorúan csapnak le a már stoner-sludge metalosnak mondható zord riffek áradatai, amik enyhén dühös eleganciával vértezik fel az amúgy kellemes hangulatú, rádiós slágernek is beillő (legalább is az én rádiómba) dalocskájukat.


Ennyi… ezt így kell csinálni. Megmerem azt is kockáztatni, hogy Sunrise Circus valamilyen szinten megreformálta a progresszív rockot. Hogy miért? Egyrészt zenéjükben merészen újítanak, gondolkodnak, ezáltal szélesítik saját maguk virtuóz határait és nem a megszokottat akarják velünk hallatni. Másrészt nem félnek olyan hatásokhoz visszanyúlni, s azokat alkalmazni, amik ha mára nem is oly divatosak, de még mindig példaértékűek.  





2016. június 3., péntek

Rotting Worm - ˝Egyszerűen szeretjük ezt az ˝paraszt˝ death metalt!˝

A nyírbátori DROW frontembere, Szabó Szabolcs által vezetett nMorder nemrégiben egy névváltáson esett át. A csapat ezen túl ROTTING WORM néven folytatja tevékenységét, a stílusuk pedig továbbra is marad a sallangmentes, gyilkos groovy death metal. Nem régiben megjelent Sufferer kislemezük épp jó alkalmat kínált, hogy Szabolccsal egy interjú keretén belül beszélgessek a névváltásról, és a projekt jövőbeli terveiről. 

Kezdjük is rögtön a legelején: névváltoztatás. Miért is volt erre szükség, miből adódott? 

Igazából nem volt betervezve. 2013-ban, mikor belevágtunk Zsigó Laci barátommal Morder néven ebbe a projectbe, csupán a zene szeretete, a groovy death metal iránti szeretet fűtött minket. Nem voltak nagy tervek, csupán ki akartuk adni magunkból a dalokat és megmutatni ezt a közönségnek mindenféle görcsölés nélkül. Ki is jött a Sinister dal, de mivel voltak más elfoglaltságok, így picit pihent a dolog. 2016 év elején jött az ötlet, hogy folytassuk a történetet, de ha lehet, picit vegyük még old school-abbra a figurát és legyen valami igazán moslék nevünk. Na, így lettünk hirtelen felindulásból ROTTING WORM!

Csak, hogy tiszta legyen a kép azoknak is, akik nem ismernek benneteket. 2004-ben indult a Mortem, akkor még teljes zenekarként, ami egy gépies, rideg industrial death metal volt és két demót élt meg. Majd némi pihenő után Morder lett erős groovy metal alapokkal. Most pedig a névváltozás… Vagyis, lényegében semmi nem változott, csak a Morder Rotting Worm néven folytatja tovább.

Nem! Nem! A Mortem egy másik történet. A Mortem 2004-ben alakult és teljes zenekarként működött hol négy, hol pedig öt fővel. Lehet, sok mindenkit meglepek, de a Mortem a Drow elődje volt igazából, ugyanis 2010-ben a Mortemből alakultunk át Drow-vá, mikor is Vigh Gabi beszállt dobolni, viszont ekkor már Zsigó Laci régen nem erősítette a Mortem tagságát. Lacival a Morder 2013-ban jött, ahogyan az előbb ez szóba is került és ebből lett a ROTTING WORM. A lényeg, hogy ez két külön történet. Úgy látom ezzel sikerült Téged is megfogtunk! ha-ha…

Egyszerűen szeretjük ezt az ˝paraszt˝ death metalt! Lényegre törő, sallangmentes és öröm rá bólogatni. A logót Soós Zoltán barátunk alkotta! Örök hála neki! Szinte visszarepültünk a múltba. Jó volt látni először ezt a kézzel rajzolt alkotást! ; Igazából példa értékű volt a régebbi bandák között az a mérhetetlen összetartás is. Sajnos ez most nagyon hiányzik a hazai undergroundból. 

Akik hallották a Morder ˝Sinister˝ dalát pontos képben kapnak a Six Feet Under és a Torture Killer vonalán mozgó zenétekkel. Te saját szavaiddal hogyan mutatnád be a kislemez dalait?

Valóban. Rám nagyon nagy hatással van/volt mindkét banda, Zsigi pedig remekül érzi ezt a stílust zeneileg. Mintha egyfajta védjegye is lenne ez a zenekar a barátságunknak… Tényleg nincs görcsölés. Hozza a zenét, megírom a szöveget és toljuk is fel. Roppant kényelmes ez így nekünk. A legjobb pedig, hogy alkotunk valamit, amit nagyon szeretünk. Ez jól eső érzés, boldoggá tesz. Marad utánunk valami, nem vesznek el a dalok és ez is fontos szempont mindkettőnknél. A Sufferer és a Sinister igazi gyilkolós, horror death metal témákat feszeget. Zeneileg mindkettő jó kis középtempós bólogatás. A Demons pedig egy lassabb, kissé doom-os tétel, ahol démonok arzenálját sorakoztatom fel. Engem mai napig érdekelnek ezek a dolgok, bár itt a szöveg nem nagyon boncolgatja ezt a világot. 

Lesz fizikai megjelenése is a kislemeznek? Terveitek a jövőre valóan? Elvégre neked ott a DROW, és a projekt másik tagjának, Zsigó Lászlónak is ott van a Steam  zenekara. A saját bandáitok mellet mennyire van idő egy ilyen projekt zenekarra? Gondolom, nem csak alkalomszerűen tervezitek a működését?

Igen, lesz fizikai formátum is. Pont a napokban kezdjük el a munkákat és a saját, DeathCrew Records égisze alatt fog megjelenni az Ep. Igen, nekem zeneileg a DROW minden felett áll, meg ott a DeathCrew Fesztivál is ugye. Ettől függetlenül okosan beütemeztük a dolgot. Zsigi a Steammel is kb. így működik mint a Rotting Worm-al. Szóval nincsen semmiféle gond. Amikor van itt-ott egy kis szünet, akkor gyártódnak a Rotting dalok ezerrel. Eszünk ágában sincs abbahagyni. Így teljes a kör.

Ha már az előbb szóba került a DROW - ami nekem személy szerint az egyik kedvenc hazai underground, mondhatni top 5 zenekarjaim között benne van – akaratlanul is meg kell, hogy kérdezzem mi újság most a DROW háza táján?

Köszi, ez megtisztelő! Nos, a DROW az egy másik történet ugyebár. Most éppen egy Visioned Frailty-vel közös split lemez dalainak utolsó simításain dolgozunk, ugyanis ezt a lemezt a DeathCrew Fesztiválra mindenképpen ki szeretnénk adni. Ha lemegy a fesztivál, akkor pedig tuti, hogy új klip is várható tőlünk. Aztán pedig nekilátunk az első nagylemez felvételeinek, amit még az év végére szeretnénk kihozni. Szóval zajlik az élet!  Fontos infó még, hogy ezentúl javarészt magyar nyelven lesznek hallhatóak a dalaink. Sokkal több mindent bele lehet vinni így a szövegekbe. Nem kell minimálisan sem lecsupaszítani semmilyen mondanivalót. Most erre álltam rá. Lesznek változások, de a zene nem nagyon fog veszíteni a súlyosságából. Okozunk még meglepetést. 

Ez remekül hangzik! Szabolcs, köszönöm a beszélgetést! És várom a fejleményeket. 

Én köszönöm! És senki ne feledje: Augusztus 12-13.-án DeathCrew Fesztivál Nyírbátorban! Jönni, mert brutálisan jó bulit ígérhetünk! 




2016. május 27., péntek

Astru – Az Egy Álmai (2016)

Astru most megjelenő Az Egy Álmai albumával egy fejezetét zárta le sötét, önkifejező post armageddon black metal projektjének. A mester ezen anyaga egy bizonyos harag időszak utolsó tétele. Ami a 2013-as Solve Et Coagula albumának groteszk lecsupaszított, a magát Istennek hívő, mindenekfelett álló ember gyűlöletével kezdődött.


Az Egy Álmai főkoncepciója Szabó Lőrinc azonos című versének sorai alkotják. E köré építette újabb társadalomkritikus, s egyben önkritikus, önértékelő torz, zord, extrém hangulatú poszt death/black diszharmonikus zenei kompozícióit.

„Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.”

Eme monológ sorok vibráló - Az Egy Álmai (Intro) - bevezetése után torz ridegségükkel rágják bele magukat füleimbe a Rozsda prog/death metalos szaggatási. Érdekes, hogy a dalban akarva, vagy akaratlanul megint feltűnik az a Bartóki (A Kékszakállú Herceg vára), klasszikus kettő-négy ˝cammogás˝ kompozíció, ami már korábbi albumain, illetve más projektjeinek dallamaiban is észrevehetőek voltak.  Az ezt követő Álmatlanság I-II-II. ciklusának tempói tovább fokozzák a tőle megszokott expresszionista komor prog-jazz, prog-death, art-rock, post-balck metal káoszának audiovizuális hánykolódását. Amit viszonylag lazábbra vett a Megszelídíthetetlen, valamint a Hypocritia komor death doom rituáléinak fémes nyújtásaival megtört utópisztikus suttogásaiban. Az album további dalai - Álomhatár, In Gonorrhea Veritas, Justizmord - is ezen a komor belső sötétség szálon dominálódnak tovább, itt-ott feltűnve bennük korábbi Whoredizel projektének egy-egy sztóneresebb riff-hasonulásai, valamint experimentális elektro-space vibrálásai, amiket Az Egy Álmai (Ountro) morzsalék szavai zárnak.

„A mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!”





2016. május 11., szerda

SVOID - Storming Voices Of Inner Devotion (2016)

Az eredetileg miskolci, mára már budapesti atmoszferikus avantgarde black metalt játszó Svoid zenekart 2009-ben egyszemélyes szólóprojektként indította útnak a Formorket (ex-Dark Period, ex-Hypochondria, ex-Bornholm) nevű black hordából ismeret S ˝Saterion˝. A tradicionális északi black metal eszmeiséggel és hatásokkal induló projekt időközben teljes értékű zenekarrá formálódva 2011-ben jelentette meg Ars Kha című első ötszámos kislemezét. Azonban az ezt követő 2013-as To Never Return debütalbumán már erősen érezhető volt az északi fém háttérbeszorulása. Az album a kislemezzel ellentétben már egy szélesebb ˝kísérletezőbb˝ zenei spektrumon mozgott. Csak úgy, mint azidőközbeni tagcseréket átélt új felállással (S – basszusgitár/ének, Gergő – gitár/ének, Dániel – dobok, gitár, ének) 2015-ben napvilágot látott Wotain – Devil’s Blood dalfeldolgozásuk, ami már érezhetően előrevetítette a csapat jövőbeli súlyos atmoszférával átitatott avantgarde, post, black irányú zenei szellemiségét. Ennek jegyeiben jelent meg a Román Sun & Moon Records égisze alatt második, Storming Voices Of Inner Devotion címre keresztelt nagylemezük.


A 11 dalos album szellős, könnyedén fülbemászó dallamai, hangulati képei már az első perctől magával ragadják a nem mindennapi ˝hangulati˝ zenére, és az extrémebb, de annál dallamosabb énektémákra kihegyezett füleket. A Through The Horizon nyitó suttogós futurisztikus zöngéi egy könnyed ívű ambient-inde-shoegaze rock hangulatot bontanak ki, aminek a végén egy eszelős fekete fém veretet kapunk. Az ezt követő Crown Of Doom dark rockos pengetéseiben van egy enyhe P.Lost - One Seconds utóérzet, és egy különös delejesen vibráló atmoszféra, ami szellősebbre vett dallamaival a gotikus-black refrénű Never To Redeem, és a törzsi dobok rituáléjára fektetett Death Holy End című dalaikban folytatódnak. Az Eternal prog-rockos avantgarde dallamai a Solefald , valamint az Opeth kísérletező , s egyben játékos death metalos hangulatát idézik meg füleimbe, míg a A Mind In Chains katonás ridegségében feszeng néhány  lazábbra vett Satyricon-os perverz pillanat. A filmzenés ihletésű rövid átvezető, s egyben a lemez egyetlen magyar nyelű dala, a Lefelé A Setét Mélybe suttogása, amit darkos megoldással a Forlon Heath love rockba borult dallamai követnek. A finom, tiszta, szellős dallamokkal átszőtt, de az album árnyékos hangulatát megtartó Bloodline talán az egyik legslágeresebb daluk. Viszont a zárásként szolgáló két utolsó tétel, Long I Ve Gone (Where All Sinks), In Damnation már a lemez zordabb epic-black metalos arculatát mutatja meg.


Az album sötét hangulatához tökéletesen illeszkedik a Sallai Péter által készített borongós univerzum borítója. Ami csak még jobban kiemeli a Svoid kiüresedett szürke dimenziókban kószáló egyéni zeneiségét.