2016. január 27., szerda

Astral Dog - Astral Dog ’EP 2016

Akár az idei évi első hazai stoner zenék fecskéjének is nevezhetjük az Astral Dog bemutatkozó kislemezét. Balmazújváros veszett kutyáiról jó féléve hallottam először. Azonban a még jócskán fiatalnak nevezhető csapat soraiból jól ismeret zenészek nevei csengenek vissza: Pocsai "Butch" Zsolt - basszusharapás (Monkey Cave), Szabados "Kiki" Krisztián - gitárcsóválás (Perihelion), Pocsai "Pocsa" János - kutyaütősök (Death Warrant), Suba János - holdugatás/húrrágás (EZ), Makai Imre - membránvonítás (Fake Illusions). De ahogy szokás mondani: kutyaharapás szőrével, ez az ifjonc felállás tavaly év szeptemberében bemutatkozásként egyből megnyerte az V. Kelet Underground Tehetségkutató I. helyezését. Most pedig előrukkoltak nekünk egy ízig-vérig tökös és harapós stoner/sludge/groove riffektől duzzadó négy dalos ’EP-vel.


Aminek első dala a Demon azonnal megmutatja az album útvonalát, ami pedig nem más, mint a Red Fang, Clutch, Mastodon (vagy, hogy egyik hazai kedvencem említsem: Grizzly) intenzív, döngölős, de mégis dallamos riff terápiája. Mindezekhez remekül csapódik hozzá az ének mélyről préselt, rekesztett néha már death metálosan hörgő témája. Következő daluk a Bad Guys At The Halfer kezdeti, illetve a refrén vokális részei alatt kicsit eresztenek az előbbi dal nyakörvének szorításán, de ezek csak pillanatnyi lélegzetvételek, mert máris arcunkba acsarkodnak a dal gerincét alkotó durva, horzsoló riffek tépőfogai. A Superbeer egy igazi könnyed sörhabos délies mocskos piálós nóta, remek kiállásokkal és egy jó ízű vastag szólóval. Ezzel ellentétben a befejező All Dogs Go To Heaven ismételten letérdeltet minket és megmutatja az apokaliptikus alázatot a mocsarasan belassuló, dagonyázó, már doomosnak is mondható súlyával. 

Mindent összevéve az Astral Dog nem egy kutyaütő anyaggal kezdet neki pályafutásának. Remélem a jövőben még sok ilyen jó zúzdát kapunk tőlük a nyakunkba. 



Asrtal Dog – Astral Dog ’EP 2016
1. Demon
2. Bad Guys At The Halfer
3. Superbeer
4. All Dogs Go To Heaven



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése