2016. február 16., kedd

Acid Victoria - Massive Ejaculation ’EP 2016

Egy régóta tervezett kislemezzel lepte meg önmagát és rajongóit a kétéves szülinapját ünneplő Acid Victoria. A szerzői kiadásban megjelenő 5+2 dalos sokrétegű (stoner/psy/hard/vintage/inde és némi punk) Massive Ejaculation a csapat egy kiforrni látszó zenei arculatát mutatja meg.


Már rögtön az első daluk Swoonin’ Machine riffeiből áradnak a masszív sivatagos (Kyuss/QOASA) témák. Mike lazára vett, szellős dallamainak van egy delejes hipnotikus töltete, amikhez remekül illik a dal végi hu-hu vokál. Következő daluk a már ismertebb Shipwrecked Boy az ő seggrázós dirty rock alapokra fektetett ritmusaival. Az ezt követő Acid Victoria az angol címe ellenére egy magyar nyelven megírt és előadott nóta a maga skandináv gumi punk rock hullám ritmikájával. A szintén magyar nyelvű - szerelmi csalódások, megcsalások magömlését összefoglaló - Deus Ex egy koszos desert bluesos szálon járatja csúcsra a dal riffeit, amit hasonlókkal követ a Hey Na laza bulizos hangulata. A bónuszként, vagy inkább mixként szereplő The Bonus Boy az egykori Boogie Boy alter/stoner rockosabb átirata. Míg a másik (sajnos számomra csak felesleges töltelék) bónusz-poén dalról inkább szót sem ejtenék… bocsi srácok.


Ezt a bónusz dalt leszámítva a Massive Ejaculation egy kellemes, könnyed dallamszerkezetekkel összerakott jól befogadható és hallgatható kislemez. Amin igaz még látszik a srácok útkeresése, de az is, hogy jó irányban állnak annak a bizonyos útnak. Egy tanács, a magyar nyelvű szövegeket inkább hagyjátok el, maradjon csak az az angol angolra hangolva.  Ha csak nem akartok poén punk zenekarba átmenni. 




2016. február 11., csütörtök

Yog-Sothoth Ritual - From the Ocean Floor 'EP 2016

A budapesti Yog-Sothoth Ritual egy egyszemélyes noise/dark-ambient/drone projekt, amelyet Kovacsics Tamás, a Her Highness basszusgitárosa hívott életre hosszas tervezgetés után. Ahogy azt projektjének neve is mutatja, zenéjét elsősorban Lovecraft témái inspirálják, mindezekhez pedig szigorúan csak analóg eszközöket használ. Első, közel negyedórás tételének From the Ocean Floor rezonáns morajlásai, süvítő misztikus hangjai az Ősi Istenek óceánok mélyén ébredő szendergésében tárja fel az emberi káoszának jelenkori kultuszát. 





2016. február 8., hétfő

Astru – Védtelen/Somnia - Kill Me Part. 1 (2015/2016)

Meglehetősen termékeny évet tudhat magáénak Astru mester. A tavalyi évét indította a Pokol, majd a Monokróm, valamint a 2006 és 2011 közötti munkáit összefoglaló Somnia (Sphaerae Incognita - Luctum – Sadist) trilógiája, majd zárta az épp szóban forgó Védtelen albuma. A 2016-os évet pedig nyitotta a 18 perces elektronikus dark-jazz, ambient, experimental Somnia - Kill Me átiratának első részével. És immáron volt szerencsém azt is megtudni - hallani -, hogy mit is tartogat még nekünk a jövőre nézve.


Astru számomra, azon kevés tiszteletreméltó hazai remete művészek közé tartozik, aki valóban az alkotás öröméért teszi azt, amit csinál. Igazából nem is tudom, hogy van-e még olyan fanatikus, számomra zenei géniusz, aki ennyire szerteágazó projektjeiben éli ki a benne lévő kreativitását, s téve azt szomorú kimondani, de mindenféle elismerés nélkül. Vagy csak egy szűk kör elismerésében. Persze, most mondhatnánk a szokásost „ha nem itt élne, mekkora elismerést kapna”. De ő itt él, és amennyire én ismerem őt neki teljesen mindegy, hogy hol is él. A lényeg az alkotás, ami egyfajta lelki felszabadító terápia is neki. Astru önkifejező sötét zenéjének legfőbb jellegzetessége továbbra is a zene. Így van ez a Védtelen album dalainál is, ahol is a legfőbb domináns szerepekben továbbra is a lecsupaszított, eltorzított kapatos doom és death metalos dallamok tündökölnek átszőve némi elszállós psy/dark rock misztikummal. A szövegek, suttogások egyfajta mellék, kiegészítő szerepet töltenek be a maguk fontos belső monológ, vagy épp társadalom kritikus mondani valójukkal. A Síralom című nyitó – intro – dal a ’90-es évek komor bánat doom hangulatába visz, amit a folyamatos éteri dallamciklusokkal átitatott Védtelen komor doom/death pusztítóan nyomasztó magányossága folytat. Az Örvény kozmikus sodródása, hidegrázóan zizegős gitárja és agresszív zaj hatásai után kissé megnyugtató a Sorvadás pillanatnyi mantra-mormoló depresszív tépelődése. A Holtköd szélvészként száguldó apokaliptikus black metálos sikálásai egy idő után észrevétlenül olvadnak bele az improvizatív jazz futamaiba. A Romlás és az azt követő Vitrium a már fentebb említett társadalmunk realista erényképeit mutatja, amihez az ismétlődő torz gitárjai és nyikorgó zajai egyfajta futurisztikus hangképzetet alkotva erősítik fel rabszolga életünk mozzanatait.

 „Nem hall,
Nem lát,
Nem beszél,
Nem tud,
Nem ért.
Nem akar,
Nem kérdez,
Nem érez,
Nem kérdez,
Nem sír.„

Ezen mozzanatokat folytatja a torzan riffelő lassú doom/death töltetű Antirend és a káoszszerű, de mégis szigorú katonás sorokban menetelő Nem akarás dinamikus lázadása. És mindezek tökéletes koronája, befejezése a Magánkívül pszichotikus kísérleti post avant-garde death katarzisa.

„A szarvakat letörik
Az erényt leköpik
Az igazság messze száll
A koronás nem lesz király”


Somnia - Kill Me Part. 1 egy dalos 18 perces zöngeménye, ami a sötét hangulattól eltérően Astru elektronikus experimental, dark-jazz, ambient oldalát mutatja meg. Az egész olyan, mint egy mély transzcendentális tudatalatti utazás, ami a kísérleti elektro-dub és egyéb ipari hangok hatásával szakít ki az álmosító hétköznapokból sodrásából. Improvizatív jazz (szafoxon), ambient és tribal zenei betétei pedig simán elmehetnének egy Szárnyas fejvadász adaptációhoz. 




Giant Horizon – Giant Horizon (2016)

Közel kétévnyi kisebb szünet („balfaszkodás” – Visy Márton dobos szavait idézve) utána a napokban jelent meg a soproni Giant Horizon 3. anyaga, ami igazi sivatagi rock és koszos délies blues eszenciákkal van feltankolva. „A legújabb album 8 nótából áll, és végtelenül egyszerű módon a Giant Horizon címet kapta. Sok agyalás után azért maradtunk végül ennél a puritán megoldásnál, mert úgy érezzük, hogy a lemez munkálataival párhuzamosan a zenekar egy állandó formát kapott és végre magára talált. Rengeteg változáson, és hosszabb-rövidebb keményebb időszakokon vagyunk túl, nem beszélve a tagcserékről és a zenekaron belüli átalakulásokról. Sokakat meg fogunk lepni azok közül, akik esetleg már hallgattak minket, jó néhány szabályt felrúgtunk teli rüszttel, ahogy minket is lehet, hogy picsán fog rúgni a BPM-hatóság és a tempó-felügyelet, itt-ott pedig fülledt emberszaga lesz a cuccnak. Ha-ha. Most itt tartunk. A lemez egyik nótájára a jobb idő beálltával klip is fog készülni a tervek szerint.”

 
A 2009 elején alakult zenekar ˝kezdeti sikerei˝ után (2011 tavaszán a zenekar megnyerte a SopRock tehetségkutató fesztivált, Talentométer elődöntő, Astronaut album – egy sajnálatos módon meghiúsult szerződés a svéd Ozium Records-al a lemez kiadásáról. Koncertek, fesztiválok, 2013-as Natural Born Greed ’EP) kissé visszafogta a tempóban húzta a hazai stoner rock, és az általános jókedv rákenról szekerét. 2014 tavaszától a csapat gitárosának öccse Pócza Márton veszi át az énekes szerepét. Ennek a váltásnak köszönhetően az addig is meglévő sivatagos, enyhén rekedtes-ordító énektémák mellett a lassú sodrású mocsaras blues dallamok is meglehetősen előtérbe kerülnek, ahogy az érzékelhető a kezdő dal Shaman energikusan lüktető koszos riff málhákkal megpakolt Kyuss/Monster Magnet/Danzig kígyómarásában. Eszméletlen lendülete van ennek a dalnak. A füstös, combos témákhoz remekül illeszkednek az őket kísérő mély mocsaras dagonyák és Marci dallamokat nem sajnáló ördögies énekhangja. Most lehet, hogy túlontúl elfogult vagyok a sráccal. De én már régóta vártam egy olyan hangot, aki mindenféle erőlködés és gatyarepesztő üvöltés nélkül nyomja szívből és torokból jövő borzongató dallamait. Mint egy woodoo pap, úgy kántálja végig a Prisoner Unknown szilárd torokhangon ellebegtetett balladás témáit, akiket csak még feszesebbé tesznek a könnyű és egyben dühöt ritmusszekciójú ikergitárok játéka. Az Ignite This Rocket már a nevéből adódóan hozza a széllökés szerű perzselő desert fuzzokat, az őt követő Guilty pedig egy hatalmas southern/blues orgia. A feszes tempókra épülő Marrow enyhén groove-os témái megfelelő alapozást adnak a Goddamn acél metálos riffeinek és hard rockos iker szólóinak, amiket funky-blues-os lomhasággal követ egyetlen magyar nyelvű daluk a Hiába kaparsz. Az album utolsó, némileg töltelék dal szerepét betöltő Breakdown egy kellemesen fülbemászó - másnapos - akusztikus derengés. Azaz könnyű téma, rádióbarát slágeres hangulat.  

Giant Horizon: Lakatos Dávid - gitár, vokál, Galambos János – basszusgitár, Pócza Márton – ének, Visy Márton – dob, Pócza András - gitár, vokál
 
Nem tudom, hogy a srácok az utóbbi időben mennyi Danzig, Circus of Power, Kyuss és egyéb hasonszőrű sivatagi, illetve koszos rock zeneét hallgattak. Az biztos, hogy jól tették, hogy nem kapkodták el az elmúlt éveket. Az énekes váltás bejött és egy remek kis albumot hoztak össze, mind zeneileg, mind hangulatilag egyaránt.